Infostart.hu
eur:
367.59
usd:
317.19
bux:
146772.66
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
Nyitókép: Police.hu

Mit tegyünk, ha porviharba hajtunk – tanácsot ad a vezetéstechnikai szakértő

Székely Gyula néhány órával a szombati tömegbaleset előtt az M1-es érintett útszakaszán járt, a látási viszonyok már akkor sem voltak ideálisak, de mint mondta, csak kevesen lassítottak.

Székely Gyula szerint az emberek nem vették komolyan sem az erős oldalszelet, sem azt, hogy porvihar esetén, amikor a látótávolság csökken, nem mérlegelés kérdése, hanem kötelező csökkenteni a sebességet. 130-as tempónál 36 métert tesz meg egy autó másodpercenként, és mivel 4-5 másodpercbe is beletelhet a teljes megállás, a szinte vakon közlekedőnek esélye sem volt a kitérésre, miután az első csattanás megtörtént, majd három-négy autó teljesen eltorlaszolta az utat – tette hozzá, újfent hangsúlyozva: nulla esélye volt annak, aki nem lassított már a porfelhőbe érkezés előtt 50-60 km/órára.

A vezetéstechnikai szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy porvihar esetén az út tapadása hasonló, mintha azt homokkal szórnák fel, ahol még vészfékasszisztens rendszerrel sem lehet csak úgy megállni. „Kérdezem én, ki vezetett már homokviharban? Szerintem nagyon kevesen. Sajnos ez csak idő kérdése volt” – fogalmazott Székely Gulya, hozzátéve: a hasonló helyzetek elkerülése végett régebben voltak tréningek, hogy legalább annyi defenzivitás meglegyen az emberben, hogy visszavesz a sebességből a saját és a többi közlekedő biztonsága érdekében.

Kiemelte azt is, hogy a látótávolság drasztikus romlása esetén

tilos és életveszélyes lehúzódni és megállni a leállósávban,

helyette csökkenteni kell a tempót és a láthatóság érdekében égetni kell minden fényszórót. „Nem eretnek” fölkapcsolni a ködlámpát, akár a hátsó zárófényt, de tilos leparkolni, kiszállni az autóból – foglalta össze.

Arra a kérdésre, hogy csökkentette volna a szombati tragédia mértékét, ha van telepített erdősáv az autópálya mellett, a vezetéstechnikai szakértő azt válaszolta, hogy a jelen körülmények között semmit, mert minden irányból hordta a szél a homokot, nagyon hosszan. „Ez ellen nem lehet mechanikailag védekezni” – fogalmazott Székely Gyula, aki szerint az útkezelőnek inkább egy 70-es sebességtiltást kellett volna kitenni az érintett szakaszon átmenetileg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Nagyon minimális emelkedéssel zárt az amerikai tőzsde

Nagyon minimális emelkedéssel zárt az amerikai tőzsde

Eséssel indították a szerdai kereskedést az ázsiai részvénypiacok, miután az olajárak újabb emelkedése felerősítette az inflációs félelmeket, és világszerte feljebb hajtotta az állampapírpiaci hozamokat. A befektetők attól tartanak, hogy az energiaellátás tartós zavarai és a magasabb olajárak lassíthatják az infláció mérséklődését, ezért a jegybankok a korábban vártnál tovább tarthatják szigorúan a monetáris kondíciókat. A kedvezőtlen hangulat már a keddi amerikai és európai kereskedésben is éreztette hatását, a ma reggeli ázsiai kereskedésben pedig az amerikai részvényindexek határidős jegyzései is lejjebb kerültek. Ázsiában a Nikkei és a Kospi is esett, a befektetők a közelgő japán kamatdöntésre, valamint a jen gyengülésére adott esetleges jegybanki válaszra is figyelnek. A Brent ára közben hordónként 96 dollár közelébe emelkedett. A tengerentúlon a nap végére a Dow 0,56 százalékkal, míg az S&P árfolyama 0,46, a Nasdaq-é pedig 0,45 százalékkal emelkedett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×