Infostart.hu
eur:
380.48
usd:
322.7
bux:
130458.13
2026. február 3. kedd Balázs
Fotó: Infostart
Nyitókép: Infostart

Római-parti gát: eldőlt a nyomvonal

A Királyok útja-Nánási úton építenék ki a Római-part árvízvédelmi vonalát. A részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes szerint a beruházás "legrosszabb esetben" 28,3 milliárd forintba kerülne.

"Az előzménytervek vizsgálata alapján több védvonal is szóba jött, de végül is részletesen a parti védekezési módot, illetve a Királyok útja-Nánási út védekezési vonalat vizsgáltuk érdemben" – mondta az InfoRádiónak Kerpel-Fronius Gábor részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes.

Mint mondta, ez nem az a parti védekezési vonal, amit a 2010-es években javasoltak, hanem annál a természetbarátabb. Bár a Királyok útja-Nánási út védekezési vonal kiépítése drágább,

  • a biztonságosság,
  • a társadalmi elfogadottság,
  • a közösségi tervezésben való megfelelés

tekintetében jobb.

160 fa kontra 700 fa

Kifejtette, hogy a védvonal az út Duna felőli oldalán épülne, ahol mintegy 160 fát kellene kivágni. Ugyanakkor érintetlenül hagynák azt a teljes, Duna árterében lévő fás, növényes területet, ami a Római-part igazi hangulatát kölcsönzi. A terület számos növény és állat védőhelye, a vonalon 700 fa kivágását spórolják meg így.

Kerpel-Fronius Gábor szerint a védvonal kellő biztonságot jelentene az ott élőknek. Ennek oka, hogy a Királyok útja-Nánási út

a part menti vonalnál egy méterrel magasabban és beljebb is van, tehát később, és magasabbról kéne kezdeni a védekezést árvíz esetén.

Ráadásul az úszó jégtáblák, uszadékfák kevésbé okozhatnak sérülést a gátban.

"Ez egy olyan védekezési mód, amitől a csillaghegyi öblözet és kiemelten a Római-part árvízi védekezése a legjobb lesz egész Budapesten" – mondta a főpolgármester-helyettes.

A tervezés és az engedélyeztetés befejezése után azt remélik, hogy a védvonalat

európai uniós forrásokból

építhetik meg.

"Ha időben elkezdődik, akkor 2027 végére ez megtörténhet. Ugyanakkor azt látni kell – amint sok egyéb projekt esetén – a budapesti árvízvédelmi fejlesztések nem szerepelnek a kormány prioritásai között. Azt gondolom, hogy egy idő után ők is belátják, hogy ennyi ember életének és vagyonának a megvédése fontos érdeke a kormánynak is" – jelentette ki Kerpel-Fronius Gábor.

A beruházás a "legrosszabb esetben" 28,3 milliárd forintba kerülne, ebbe beletartoznak olyan közműkiváltások, melyek szükségességéről szakértői viták folynak. Ha ezeket nem szükséges megcsinálni, akkor az összeg jelentősen csökkenthető.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc Iránról: csak légicsapásokkal nem lehet megdönteni a rezsimet, és a felkelők sem elég erősek hozzá

Kaiser Ferenc Iránról: csak légicsapásokkal nem lehet megdönteni a rezsimet, és a felkelők sem elég erősek hozzá

Az Egyesült Államok adott esetben komoly légicsapás-sorozatot tudna mérni Iránra, de nagy állományú szárazföldi csapatok nélkül lehetetlen megdönteni a helyi rezsimet – mondta az InfoRádióban a biztonság- és védelempolitikai szakértő. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense arra is kitért, hogy a térségbeli országok többsége nem is támogatja az amerikai beavatkozást, a felkelők pedig saját erőből nem képesek eltávolítani az iráni vezetést.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Öveket becsatolni: mutatjuk, mi történik ma az arannyal és az ezüsttel!

Öveket becsatolni: mutatjuk, mi történik ma az arannyal és az ezüsttel!

Elsősorban a második negyedéves gyorsjelentési szezon friss számai és az amerikai kamatpálya alakulásával kapcsolatos várakozások befolyásolják a tőzsdei hangulatot. A befektetők többek között a nemesfémekre figyelhetnek ma is: pénteken hatalmas zuhanást láthattunk az aranynál és az ezüstnél is, tegnap is nagyon szélesek voltak a kilengések és a megnövekedett volatilitás vélhetően velünk marad még egy darabig. Ami a konkrét tőzsdei kilátásokat illeti: Ázsiában jó hangulatban telt a nap, Európában is emelkedés jöhet a tőzsdéken. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×