Infostart.hu
eur:
362.35
usd:
321.78
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Budapesti Rendőr-főkapitányság

Fejlemény a budapesti utcai támadások ügyében – videó

A bíróság három gyanúsítottat letartóztatott, egy német nővel szemben pedig bűnügyi felügyeletet rendelt el. A döntés ellen azonban az ügyészség fellebbezett.

Nyomozást folytat a Budapesti Rendőr-főkapitányság a budapesti támadások kapcsán. A főváros különböző pontjain a Kitörés napja nevű rendezvény vélt résztvevőit támadták meg. A nyomozást azért végzik, mert a gyanú szerint felfegyverkezve, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak, súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények történtek – írja a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.

Mint korábban az Infostarton írtuk, az elkövetők számukra ismeretlen embereket támadtak meg Budapesten szélsőjobboldali nézetekre utaló öltözékük miatt. A nyomozók az ügyben eddig négy személyt, köztük három külföldi állampolgárt hallgattak ki gyanúsítottként.

Az ügyészség mind a négy őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt.

A magyar és az olasz nőt, valamint a német férfit letartóztatták. Negyedik társukkal, az előkészülettel gyanúsított német állampolgárságú nővel szemben bűnügyi felügyeletet rendeltek el. Magatartási szabályként a bíróság annyit írt elő, hogy minden héten egyszer, e-mailen jelentkezzen a Budapesti Rendőr-főkapitányság email címén.

Az ügyészség fellebbezett a bűnügyi felügyelet elrendelése miatt, a német nő letartóztatása érdekében.

A gyanúsítottnak ugyanis nincsMagyarországon bejelentett lakó-, illetve tartózkodási helye, magyarországi kötődése. A gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmény körülményeiből alappal feltételezhető, hogy ő is csak a Kitörés napja elnevezésű rendezvény okán érkezett Magyarországra. Így alappal feltételezhető az is, hogy az eljárásban elérhetetlenné válik a hatóságok számára.

A közlemény szerint az támadások szervezett jellegére, a gyanúsítottaknál talált eszközökre tekintettel jelenleg megalapozottan lehet következtetni arra, hogy a gyanúsítottak veszélyeztetnék a bizonyítást, különösen a velük együttműködő társaik beazonosítását. A német nő esetében elrendelt bűnügyi felügyelet a bizonyítás megnehezítése veszélyének kiküszöbölésére is alkalmatlan.

Az elkövetők után indított hajtóvadászat eredményeként a fővárosi rendőrök négy gyanúsítottat 48 órán belül elfogtak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság videót is közzétett a feltételezett elkövetők elfogatásáról:

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×