Infostart.hu
eur:
364.48
usd:
326.03
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
yellow taxi cabs waiting for a passenger
Nyitókép: Getty Images/Ocskaymark

Februárig várakozásra állíthatják az órát a taxisok

A taxisok elsősorban a költségeik csökkentése miatt kérnének engedményeket, de a díjakat február előtt biztosan nem emelhetik.

Fónagy János miniszter-helyettessel és a kormány más képviselőivel tárgyaltak a taxisszakszervezetek – tudósít közleményében a Független Egységes Szakszervezetek Szövetségének Taxis tagozata.

A hvg.hu szerint az egyeztetésen szóba került, hogy az adózási szabályokban az alanyi adómentesség és a kata között ellentmondás áll fent. A kérdést már Brüsszelben is vizsgálják, a döntés pedig 2-3 hónap múlva születhet, addig a szakszervezetek a tagtársak türelmét kérik. A taxisok költségei elmondásuk szerint ugyanis annyira megnőttek, hogy

a költségeik és a megtermelt profitjuk közötti olló összezárult.

Ezen változtatnának azzal is, hogy kezdeményeznék az újabb tarifanövelést. Ezt azonban a Fővárosi Közgyűlésnek is jóvá kell hagynia, amire a testület ugyan nyitott, viszont a következő ülést csak 2023 februárjában tartják.

A taxisok ezen felül olyan könnyítéseket kértek, mint a vizsgák könnyítése, akár úgy, hogy hosszabb idő telhet el két vizsga letétele között, vagy úgy, hogy kreditrendszerre áll át a teljesítménymérés. További engedmény lehet a taxik életkorának 10-ről 15 évre emelése és a hiénák elleni fokozottabb fellépés ígérete, azaz az ellenőrzések számának növelése.

Címlapról ajánljuk
JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×