Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Pumping equipment gas at gas station. Close up of a hand holding fuel nozzle
Nyitókép: Jung Getty/Getty Images

Csak feltételekkel maradhat fenn az üzemanyag-árstop

A kis kutak a héten sem kapnak üzemanyagot. Közben a nagyobb láncok is korlátozásokat vezetnek be. A sofőrök egy része így kénytelen több kutat körbejárni, hogy megteljen a tank. Közben a Magyar Ásványolaj Szövetség emlékeztet: már most komoly ellátási problémák vannak.

„Azt gondolom, a kormányzatnak is el kell döntenie, hogy árat szabályozunk vagy üzemanyaggal látjuk el a piacot. Én azt gondolom, hogy a korlátozások ma már nagyobb kárt okoznak, mint amit az árnövekedés okozott a múltban” – nyilatkozta az ATV-nek Grád Ottó, a szövetség főtitkára.

Balogh József energetikai szakértő szerint, ha marad a benzinárstop, a fogyasztás tovább fog emelkedni, ugyanakkor nem lesz elég finomítói kapacitás, ha pedig bármi történik a barátság kőolajvezetékkel, már az alapanyag is hiányozni fog. „Szerintem decemberben azt át kell majd gondolni, hogyan tovább” – fogalmazott a csatornának.

A Mol jelezte, tanker autóik folyamatosan úton vannak, és az exportra szánt üzemanyag mennyiségét is korlátozták. Az olajvállalat hozzátette: a normál időszakokhoz képest most 15-20 százalékkal több üzemanyagot szállítanak partnereiknek, miközben a Dunai Finomító egy korábban kezdett karbantartási munka miatt továbbra is csökkentett kapacitással üzemel.

Az ATV a Miniszterelnökségnél is érdeklődött, terveznek-e változtatást az üzemanyag-ársapkával kapcsolatban az év végén. Azt a választ kapták, hogy január elsejétől csak akkor tudják fenntartani a benzinárstopot, ha

  • az Oroszországból érkező kőolajszállítás zavartalan,
  • a százhalombattai finomító pedig folyamatosan működik.

„A kormány természetesen továbbra is mindent megtesz a biztonságos üzemanyag-ellátás érdekében” – írták.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×