Infostart.hu
eur:
379.19
usd:
321.94
bux:
0
2026. február 24. kedd Mátyás

Érdemi eredmény nélkül ért véget a pedagógus sztrájkbizottság és a közoktatásért felelős államtitkár közötti egyeztetés - a nap hírei

Napokon belül dönt a kormány az újabb élelmiszer-árstopokról - jelentette be a gazdaságfejlesztési miniszter az InfoRádióban. Elfogadta a 2023-2027-es időszakra vonatkozó magyar agrárpolitikai stratégiai tervet az Európai Bizottság.

Újabb élelmiszerekre vezet be árstopot és a gyármentőprogram mellé gyármentő-hitelprogramot is indít a kormány - jelentette be a gazdaságfejlesztési miniszter. Nagy Márton az Inforádió Aréna című műsorában konkrét termékeket nem említett, de hangsúlyozta: olyan élelmiszerekről van szó, amelyeket többségében itthon állítanak elő, és amelyek áremelkedése túlzó volt az elmúlt időszakban, vagyis meghaladta a az élelmiszereknél mért 40 százalékot. Elmondta: javasolja, hogy a kormány vezessen be kamatstopot a szabadfelhasználású diákhitelre is. Bejelentette azt is, hogy a gyármentő-hitelt azok a cégek is igénybe vehetik, akik a vissza nem térítendő támogatásból nem részesülnek.

Péntektől érkeznek a nyugdíjak a nyugdíjprémiummal és a nyugdíj-kiegészítéssel együtt – írta Facebook oldalán a pénzügyminiszter. Varga Mihály kiemelte: összesen több mint 620 milliárd forint jut el a nyugdíjasokhoz. Hozzátette: a kormány az idén összesen 14 százalékkal emelte a nyugellátásokat. Szólt arról is, hogy januárban újabb nyugdíjemelés várható, ennek mértékéről decemberben dönt a kormány.

Érdemi eredmény nélkül ért véget a pedagógus sztrájkbizottság és a közoktatásért felelős államtitkár, Maruzsa Zoltán közötti egyeztetés, ezért az érdekképviseletek megtartják a korábban bejelentett tiltakozó akciókat. Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete választmányi tagja arról számolt be, hogy idén már nem kapnak béremelést a pedagógusok, pedig a szakszervezetek továbbra is 45 százalékos azonnali béremelést szeretnének. Szerinte a többi követelésben sem történt előrelépés. A Belügyminisztérium a tárgyalásról azt közölte: a kormány elkötelezett a pedagógusok további béremelésében, és ahogy megszületik a megállapodás Brüsszellel, a rendszerváltás óta legnagyobb pedagógusbéremelés következhet. A tervek szerint november végén ismét tárgyalnak a PSZ és a PDSZ képviselői a kormánnyal.

Számos területen előrelépés történt az elmúlt hónapban a magyar helyreállítási program véglegesítése ügyében, a cél, hogy a lehető leghamarabb lezáruljon az értékelés – mondta az Európai Bizottság szóvivője a Bloombergnek. A hírügynökség szerint a november 22-i európai bizottsági ülésen fogadhatja el a magyar helyreállítási tervet a testület és ezután küldené majd a tagállamokat tömörítő Tanács asztalára, jóváhagyásra. A jogállamisági eljárásban vállalt 17 féle intézkedés egyike az Integritás Hatóság vezetőinek kinevezése, amely múlt pénteken meg is történt.

Elfogadta a 2023-2027-es időszakra vonatkozó magyar agrárpolitikai stratégiai tervet az Európai Bizottság. A döntés 8,4 milliárd eurót, mintegy 3400 milliárd forintot jelent. A testület közleményében kiemelte, az elfogadott stratégiai terv szerint Magyarország a rendelkezésére álló összegből legkevesebb 2 milliárd eurót fordít majd zöld programokra, valamint környezetvédelmi és éghajlati célokra, 186 millió eurót pedig a gazdálkodók tevékenységének támogatására és méltányos jövedelmük biztosítására. A terv által támogatott projektek legalább 7 ezer új munkahelyet teremtenek majd.

Jóváhagyta a helyreállítási támogatás első részletét Bulgária számára az Európai Bizottság. A szófiai kormány közlése alapján a támogatás első összege 2,7 milliárd leva, vagyis mintegy 555 milliárd forint. A teljes program sikeres megvalósítása esetén Bulgária 6,2 milliárd eurónyi, vagyis több mint 2500 milliárd forintnyi beruházást kap több tucatnyi, a gazdaság karbonsemlegesítéséhez szükséges projektre. A projektek a zöld átmenet, a digitalizálás a szociális szféra, valamint az oktatás és az egészségügy területét érinti. Valamennyi beruházást 2026 végéig meg kell valósítani.

Rendkívüli áramszünetek kezdődtek az ukrán fővárosban. A kijevi városvezetés vasárnap bejelentette: a vészleállások oka az egyre súlyosbodó áramhiány. Hétfőn 32 százalékkal nagyobb áramhiányt jeleztek előre az energiarendszerben, mint amennyit a stabilizációs leállások esetére figyelembe vettek. Az Ukrenerho állami energiaszolgáltató menetrend szerint tervezi végrehajtani az áramkimaradásokat, de nem zárja ki a vészleállásokat sem.

Ukrajnában 5 stratégiai jelentőségű vállalatot államosítottak, a védelmi minisztérium felügyelete kerültek. Az indoklás szerint a vagyontárgyakat katonai szükségletek biztosítására foglalták le, a hadiállapot lejárta után adhatók vissza tulajdonosaiknak. Az érintett cégek között van az Ukrnafta, Ukrajna legnagyobb olajtermelő vállalata, valamint a Motor Szics, a világ egyik legnagyobb repülőgép- és helikopter-hajtóműveket, valamint erőművi gázturbinákat gyártó vállalata.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

A januári infláció a várakozásoknál is alacsonyabb lett, 2,1 százalékos. Így minden adott ahhoz, hogy a jegybank most csökkentse a kamatot – véli a Portfolio elemzője. Beke Károly beszélt arról is, milyen további kamatcsökkentésekre lehet számítani a gazdasági folyamatok és a közelgő választások fényében.

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×