eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

A brüsszeli politika felelős a romló európai gazdasági helyzetért Orbán Viktor szerint - a nap hírei

Megtartotta első ülését a Demokratikus Koalíció által létrehozott árnyékkormány. Olaszországban a Giorgia Meloni vezette jobbközép szövetség nyerte a parlamenti választásokat.

Továbbra is a brüsszeli politikát nevezte felelősnek az egyre romló európai gazdasági helyzetért az Országgyűlésben a kormányfő. Orbán Viktor az őszi ülésszak kezdetén mondott helyzetértékelésében ismét úgy vélte: a jelenlegi durva energiaárakat nem gazdasági folyamatok váltják ki, hanem egyértelműen az Oroszország elleni uniós szankciók okozták. Ugyanakkor azt is egyértelművé tette, hogy a Brüsszellel fennálló viták ellenére Magyarország továbbra is az Európai Unió tagjaként képzeli el a jövőjét. Szólt arról is, hogy a kormány képes biztosítani Magyarország energiaellátását, mivel azonban az árakat nem tudja érdemben befolyásolni, ezért a felhasználást csökkenteni kell. Azt ígérte, hogy december elején alakítják ki a 2023-as költségvetés végleges formáját. A tervezett nemzeti konzultációra utalva azt mondta: a magyar kormány Európában elsőként megkérdezi az embereket az Oroszországgal szembeni szankciókról.

A kormány maga ellen kéri ki a választók véleményét a Nemzeti Konzultációban, miután Orbán Viktor megszavazta a szankciókat Brüsszelben - hangzott el a napirend előtti ellenzéki felszólalásokban a parlament ülésén. Ungár Péter, az LMP társelnöke szerint a kormány elmúlt 12 évének zöldpolitikája hazugságok és önellentmondások sorozata. Gurmai Zita, az MSZP képviselőjének véleménye szerint soha nem látott megélhetési katasztrófa küszöbén áll Magyarország, a kormány pedig tétlenül nézi az áremelkedéseket. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke arról beszélt, hogy a magyar kormány a háborús bűnökkel vádolt orosz állam vezetőit védi. Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője szerint a kormány a globális nagytőke oldalára állt, ahelyett, hogy a magyar kisvállalkozói szektort segítené.

Magyarország nem támogat semmit, ami közvetve vagy közvetlenül veszélyeztetné a Paksi Atomerőmű építését - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség Közgyűlésének plenáris ülésén szólalt fel Bécsben. Hangsúlyozta: miközben az Európai Unió a recesszióba tart, nagyon komoly energiaellátási gondokkal küzd, nem létezik energiapiac. Az energiaárak jelenleg az égbe szöknek, miközben a kelet-nyugati ellátási láncok megszakadtak. Kiemelte: világossá kell tenni, hogy nukleáris energia nélkül nincs biztonságos energiautánpótlás, nincs megfizethető energia Európában.

Partnerséget kínált a kormány nevében az önkormányzatoknak a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a legfontosabb közszolgáltatások működése jövőre is fennmaradhasson. Gulyás Gergely a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlésén azt mondta: a 25 megyei jogú városnak 135 milliárd forint pluszkiadást jelent jövőre az energiaárak növekedése. Arra kérte az önkormányzatokat, hogy faragják le pluszkiadásaikat, de a közszolgáltatások esetében a legfontosabbakat tartsák fenn.

Megtartotta első ülését a Demokratikus Koalíció által létrehozott árnyékkormány. A testület 9 pontból álló határozatcsomagot fogadott el, amelyben a többi között azt javasolja, hogy 2023. június 30-áig se a gázt, se az áramszolgáltatást ne lehessen kikapcsolni azoknál a lakossági fogyasztóknál, akik nem tudják kifizetni a rezsijüket. A DK azt is kezdeményezi, hogy a kormány 5 százalékra csökkentse a gáz- és áramszolgáltatás áfakulcsát, továbbá, hogy a fűtési szezon végéig az idei év eleji szinten fagyassza be a rendszerhasználati díjakat.

A hét további részében többször lehet számítani nagy területeket érintő esőre, így folytatódik a talajok őszi feltöltődése - írta elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. A mezőgazdasági aszály mindenütt megszűnt az országban, a talajok felső 20 centiméteres rétege jellemzően telített vagy ahhoz közeli állapotban van, és egyre több nedvesség tud az alsóbb rétegekbe is leszivárogni. Felhívták a figyelmet arra, hogy a csapadékos időben a gyomok is gyors növekedésnek indultak, és a gombás megbetegedéseknek is kedvezett a megnövekedett páratartalom.

Az Olaszország Fivérei nevű, jobboldali párt végzett az első helyen a vasárnapi olasz parlamenti választáson az előzetes eredmények szerint. A jobboldali blokk megszerezhette a parlament mindkét házában a többséget 44 százalék körüli eredménnyel. Ez azt jelenti, hogy Giorgia Meloni lehet az ország első női miniszterelnöke. A balközép koalíció a szavazatok mintegy 26 százalékát szerezte meg. A koalíción kívül indult az utóbbi öt évben kormányzó, Giuseppe Conte vezette Öt Csillag Mozgalom 15 százalék körüli eredményt tudhat magáénak.

Az Európai Bizottság előremutató együttműködést remél Olaszország leendő kormányával - jelentette ki a bizottság vezető szóvivője. Eric Mamer újságírói kérdésre a helyzetet leegyszerűsítő állításnak nevezte, hogy az olaszok Európa ellen szavaztak volna. Az unió soros elnökségét betöltő Franciaország azt közölte: azt kéri a jövőbeli olasz kormánytól: folytassák európaiként együtt a közös munkát. Moszkva szintén kész együttműködni a leendő olasz kormánnyal és az eredményt Olaszország belügyének tartja. A magyar kormányfő sajtóirodája azt közölte: intenzív kommunikáció zajlik Orbán Viktor és a várhatóan kormányt alakító olasz jobboldali pártok vezetői között.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lévai Ferenc: páriákká váltak Magyarországon a halgazdaságok

Lévai Ferenc: páriákká váltak Magyarországon a halgazdaságok

Halastavak természetiérték-fenntartó szerepének támogatása címmel több mint hárommilliárd forintos kerettel nyílt pályázati felhívást írtak ki a haltermelőknek. Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője szerint ez a támogatás gyakorlatilag semmire sem elég, az ágazatot magára hagyták.

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 5. 20:00
×
×
×
×