Infostart.hu
eur:
379.32
usd:
322.16
bux:
125261.76
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Gyurcsány Ferenc/Facebook

Miskolcon tart kihelyezett frakcióülést a DK – videó

A következő másfél napban kihelyezett frakcióülést tart a Demokratikus Koalíció Miskolcon, illetve a megye jó néhány városában – tájékoztatott közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc.

„Találkozni fogunk a városvezetéssel, nagyon sok emberrel, és megbeszéljük a város, a megye és az ország dolgait. Mondhatnám úgy is, hogy megbeszéljük, mennyi a hazugság ára” – tette hozzá videoüzenetében a pártelnök.

Gyurcsány Ferenc egyebek mellett felidézte Orbán Viktor korábbi szavait, miszerint

a kormány úgy állapodott meg az oroszokkal, hogy annak alapján a rezsicsökkentés garantált lesz

„Mára feketén-fehéren kiderült, hogy hazudtak. Kötöttek egy rossz megállapodást az oroszokkal, ennek isszuk a levét, és ezt nem merték bevallani. És most a hazugság ára az, hogy zárnak be intézmények, aztán meg bajban lesznek a családok is” – fogalmazott.

A DK elnöke hozzátette: az igazi kérdés most már csak az, mi volt a hazugság bére, miért csinálták ezt?

Ahogy arról korábban beszámoltunk, mindeközben a Fidesz és a KDNP frakciója Balatonalmádiban ülésezik szerdán és csütörtökön. A frakcióülés a hagyományoknak megfelelően Orbán Viktor politikai tájékoztatójával indul, a frakcióülés központi témája pedig a brüsszeli szankciók és az azok által kiváltott drasztikus energiaárak lesznek.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Ellentámadásba lendült Ukrajna, atomfegyvertől félnek az oroszok - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Ellentámadásba lendült Ukrajna, atomfegyvertől félnek az oroszok - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×