Infostart.hu
eur:
375.35
usd:
318.05
bux:
127540.74
2026. február 26. csütörtök Edina
Nyitókép: Pixabay

Már festik az újfajta budapesti parkolóhelyeket

Csak a helyiek parkolhatnak majd egyes útszakaszokon. Hamarosan újabb ilyen helyeket jelölnek ki.

A KRESZ-táblákat most aszfaltra festett jelekkel is kiegészítik Terézvárosban, ahol tavaly indult el az a projekt, amelyben csak a helyiek által használható parkolóhelyeket jelöltek ki. Ezekre este 6 és reggel 7 óra között csak a kerületi parkolási engedéllyel rendelkezők állhatnak be autójukkal.

Mint kerület honlapja megírta, Belső-Terézvárosban hétfőn, szeptember 12-én elkezdődött a kijelölt parkolóhelyeken a festési munka: az aszfaltra külön csíkozás kerül, a helyek közepére pedig a kerület logóját festik pirossal.

A parkolóhelyek mérete 5-5,5×2 méter.

A munkák a Káldy Gyula és a Paulay Ede utcák környékén indultak el, a lakókat előre értesítette az önkormányzat. Az első ütemben a Liszt Ferenc tér, Jókai utca, Lázár utca, Király utca és a Bajcsy-Zsilinszky út határolta területen 173 parkolóhelyet festenek fel.

A kizárólagos lakossági parkolás hamarosan elindul Külső-Terézvárosban is, itt is a táblák kihelyezésével kezdődik a folyamat.

A kerület teljesen átszabja a lakossági parkolás rendszerét. Szeptember 5-én kezdődött a fizetős parkolózónák átalakítása, valamint bevezettek már kedvezményes parkolóházi bérleteket is. Mindezektől azt remélik, hogy jelentősen enyhülhetnek a terézvárosiak parkolási gondjai.

(A nyitókép látványterv.)

Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Szlovákia is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Szlovákia is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×