Infostart.hu
eur:
379.78
usd:
322.53
bux:
126961.06
2026. február 23. hétfő Alfréd
Felszáll egy utas az M3-as vonalon közlekedő első felújított metrószerelvényre Budapesten, a Nagyvárad téri megállóban 2017. március 20-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Komoly változások az M3-as metró közlekedésében

A nyárra tervezett felújítási munkák befejeztével augusztus 15-étől, hétfőtől újra jár a 3-as metró a déli szakaszon, Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér között – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön.

Szombaton és vasárnap azonban egyáltalán nem jár majd az M3-as, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni – hívták fel a figyelmet.

Hétfőn és kedden a szerelvények egész nap járnak Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér között, a Nagyvárad téren azonban nem állnak meg. A Kálvin tér és Újpest-központ között az M3-as pótlóbusz közlekedik, a Nagyvárad tér az M30-as állomáspótló busszal, valamint alternatív járatokkal érhető el.

Augusztus 17-étől, szerdától hétköznap napközben ismét két szakaszon, Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér, valamint a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró, de a Nagyvárad téren nem áll meg. A Kálvin tér és a Göncz Árpád városközpont között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni, emellett a Nyugati pályaudvar és a Göncz Árpád városközpont között az M3A pótlóbusz is jár.

A Nagyvárad tér környéke hétköznap napközben a Népligettől induló M30-as állomáspótló busszal, valamint a belváros, illetve a Keleti pályaudvar felől minden nap közlekedő 2M és 24-es villamossal, a Semmelweis Klinikák felől pedig gyalog vagy MOL Bubival közelíthető majd meg.

Hétköznap esténként és hétvégén a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró, Kőbánya-Kispest és a Göncz Árpád városközpont között csak az M3-as pótlóbusszal lehet utazni - olvasható a BKK közleményében.

Felhívták a figyelmet arra, hogy továbbra is közlekednek az észak-pesti és dél-pesti térségből a metrót elkerülő, alternatív eljutást biztosító járatok.

A 3-as metró közlekedéséről a bkk.hu/hogyanjarametro oldalon lehet tájékozódni.

A BKK arra kéri az utasokat, hogy a következő hetekben ne a megszokás szerint közlekedjenek a fővárosban, mert számos változásra kell készülni a metrópótlás miatt. Az utazások megtervezéséhez is érdemes a BudapestGO alkalmazást használni, amely többek között valós idejű járatinformációk alapján számolja ki az optimális útvonalat az úti cél eléréséhez, de akár jegyét, bérletét is megvásárolhatja az applikáció segítségével – írták.

Címlapról ajánljuk

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Mutatjuk, hogyan reagálnak a tőzsdék a hétvégi vámbejelentésekre

Mutatjuk, hogyan reagálnak a tőzsdék a hétvégi vámbejelentésekre

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdik a hetet, a globális piacok kisebb eséssel dolgozzák fel Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseit. Az európai piacok a múlt hetet emelkedéssel zárták, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Szombaton arra is figyelmeztetett, hogy további vámemelések következhetnek. Ami a gazdasági adatokat illeti: ma az amerikai Chicago Fed gazdasági aktivitási indexe adja meg az alaphangot az európai és tengerentúli piacok számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×