Infostart.hu
eur:
361.65
usd:
315.66
bux:
153412.4
2026. szeptember 22. kedd Móric
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke előadást tart az EU fejlesztési források felhasználása címmel megrendezett konferencián a fővárosi Premier Kultcaféban 2016. november 24-én.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Parragh László: kissé erőteljesre sikerült a kata-módosítás

Néhány kérdésben vita volt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a kormányzat között a kisadózók tételes adózása kapcsán.

A tervezet illeszkedik abba az irányba, amit a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) eredetileg javasolt, ugyanakkor kissé erőteljesre sikerült – így kommentálta a szervezet elnöke a VG-nek a kisadózó vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvénymódosítást, amit hétfőn nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, és amely ellen tiltakoztak az ellenzéki pártok, módosító javaslatokat is beadva.

Parragh László megjegyezte, hogy az MKIK várja a végleges döntést, és nem dolga minősíteni a politikai akaratot. „Mi letettük az összes verziót, illetve számítást az asztalra”. Ugyanakkor

kizárta, hogy a kata tervezett módosítása még puhulna keddig,

amikor a parlament kivételes sürgősségi eljárás keretében tárgyalja az előterjesztést, majd szavaz is róla.

Az MKIK kalkulációi szerint is jelentősen lecsökken mintegy 450 ezres katás adózói kör nagyon jelentősen lecsökken. "A most kiesőket nem éri jelentős hátrány, de alapvetően beterelődnek egy másik adónembe, aminek az ellenőrzése jóval egyszerűbb lesz állami oldalról" - mondta a kamarai vezető a lapnak.

Azt helyesnek tartja, hogy változtassanak a katán, mert a kiskapu kihasználásával egyre többen ismerték fel, hogy azt választva kedvezményesen kerülhető ki a közteherviselés, a munkavállalók 85 százaléka viszont teljeskörűen adózott. Abban ugyanakkor már volt vita közöttük, hogy az új szabályozás mikortól lépjen hatályba.

A tervezet szerint szeptembertől él az új kata-törvény, az MKIK viszont a jövő januári start mellett érvelt. "Szerintünk az év közbeni átállás mindig többet visz, mint amennyit hoz. De ha a kormány így dönt, a szereplők igazodni fognak ehhez". Ősz elejére a szükséges adminisztráció minden további nélkül elvégezhető.

Az már más kérdés, hogy annak, aki a bevételeit az idén katás adózás mellett tervezte, annak most újra elő kell vennie a kockás papírt

- mondta Parragh László.

Címlapról ajánljuk

Alkotmányellenes a szolidaritási adó alkalmazásának pár szabálya

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Nagy rali után szusszannak a tőzsdék

Nagy rali után szusszannak a tőzsdék

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, bár a Brent továbbra is 100 dollár felett jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozások továbbra is fékezik az optimizmust. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×