Infostart.hu
eur:
361.9
usd:
315.74
bux:
0
2026. szeptember 22. kedd Móric
Nyitókép: Pixabay.com

Tüntetés szerveződik az új kata ellen a Parlament elé

Kedden 10 órára egy Facebook-eseményben "spontán tüntetést" hirdettek a megváltozó katás adózás miatt. A hétfőn benyújtott javaslatot a tervek szerint kedden tárgyalják és el is fogadják a képviselők.

A kisadózó vállalkozások tételes adóját jelentősen megszigorítaná az a pénzügyminisztériumi javaslat, amely szerint csak főállásban, csak magánszemélyeknek szolgáltatva, csak a havi 50 ezer forintos sávval lehetne a jövőben katázni (igaz, akik ezek ellenére benne maradnak, magasabb évi bevételszintig vehetik igénybe, illetve a taxisok vállalkozóknak is szolgáltathatnak).

Ezzel deklaráltan azt szeretnék megakadályozni, hogy munkaviszony helyett használják a katázást, ám szakértők szerint sok becsületes adózót is kipenderít a javaslat ebből az adónemből, és a jelenlegi mintegy 450 ezer katásból legfeljebb mindössze 50-100 ezer maradhat.

A Facebookon emiatt egy "spontán tüntetésnek" nevezett megmozdulás szerveződik kedd 10 órára a Parlament elé. Cikkünk készültekor 2700 résztvevőt és 12 ezer érdeklődőt mutatott az esemény közösségi oldala. „Ez normális? Hogy mindenkit ki kell tiltani szinte a KATA-ból? Nem hiszem, hogy ez lenne a megoldás! Szólaljunk fel emberek!” – olvasható az esemény leírásában.

Címlapról ajánljuk
Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×