Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Nyitókép: Pixabay.com

Rendszeresen szennyvízben úszik a Pest megyei település

A vízügyi cég szerint túlterhelt a rendszer, mivel másfélszer annyian laknak most a településen, mint amikor a csatornarendszer kiépült.

Komoly probléma van a szennyvízzel a Pest megyei Monorierdőn: az RTL Klub Híradója szerint a település lakói már meg sem lepődnek, ha a nap bármelyik szakaszában megjelenik előttük a szippantóautó. „Napi szinten jönnek és szivattyúzzák, ebből az utcából gyakorlatilag a szippantós kocsik viszik el a szennyvizet, pedig van csatorna” – nyilatkozta az egyik helybéli, akinél volt, hogy a frissen elkészült konyhát, máskor a keretet öntötte el a szennyvíz.

Az is megesik gyakorta, hogy az utcán folyik a szennyvíz – panaszolta egy másik lakó –, ami aztán olykor a pincéket is elárasztja, a falak pedig magukba szívják a szennyvizet.

A Dabas és környéke Vízügyi Kft.-nél tudnak a problémáról. Azt mondják, amikor a csatornarendszer épült, még jóval kevesebben laktak a településen. A Daköv monori üzemigazgatóságának igazgatója elmondása szerint a több mint másfélszeresre nőtt település lakosságszámot már nem bírja problémamentesen elszállítani a vákuumos csatornarendszerünk. Így aztán minden nap érkeznek Monorierdőre szippantós kocsival. De nem tudnak elégszer jönni, mert nincs elég munkatársuk – tette hozzá Artzt Sándor.

A polgármesternek is egyre többen panaszkodnak, aki ezért most azt tervezi, hogy jogi érdekképviseletet hozzon létre, ahol az önkormányzat jogásza fogadja majd a panaszokat, és segít eljárni is az ügyekben.

Címlapról ajánljuk
Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari
2025, F1-évértékelő

Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari

A pesszimistább várakozásokat is alulmúlta az idei Forma–1-es szezonban a Ferrari: az olasz csapat szurkolóinak Lewis Hamilton sanghaji sprintgyőzelmével és Charles Leclerc néhány dobogós helyezésével kellett beérniük. Az olasz istálló a negyedik helyen zárta a konstruktőrök csatáját. Vámosi Péter, a Motorsportol.hu főszerkesztője azon sem lepődne meg, ha 2027-ben teljesen új pilótafelállással kísérletezne a a Ferrari.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×