Infostart.hu
eur:
375.62
usd:
318.35
bux:
127594.19
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
vasúti sín
Nyitókép: Pixabay

Ötezer forintos klímabérletet javasol az LMP

A klímabérlet haladéktalan bevezetését sürgette az LMP szóvivője.

Gál József azt mondta, hogy a klímaváltozás és az energiaválság rendkívüli intézkedéseket követel: csökkenteni kell az üvegházhatású gázok kibocsátását, ezzel párhuzamosan pedig a függőséget az orosz energiától.

Német mintára klímabérletet vezetnének be, amely egységesen, országosan ötezer forintba kerülne, és minden állami és önkormányzati fenntartású tömegközlekedési járatra érvényes lenne.

Az LMP tervei szerint júliusban kezdődne egy háromhónapos próbaidőszak. A kormánynak ezzel párhuzamosan tájékoztatási és szemléletformálási kampányt kellene indítania a témában - tette hozzá a szóvivő.

Azt mondta, a próbaidőszak második hónapja után társadalmi egyeztetésre lenne szükség arról, hogy megtartsák-e a klímabérlet intézményét.

Gál József közölte, hogy az első három hónap költsége nagyjából 100 milliárd forint lenne. Ezt abból fedeznék, hogy a főleg szennyező multinacionális cégek társasági adójának felső kulcsát 25 százalékra emelnék.

A szóvivő úgy vélekedett, hogy a klímabérlet terve egyszerre szociális és zöld kezdeményezés.

Azt kérte, hogy szavazzák meg az LMP javaslatát. Az ellenzéki párt korábban petíciót is kezdeményezett az ügyben - emlékeztetett Gál József, arra kérve az embereket, hogy támogassák aláírásukkal az elképzelést a klimaberlet.hu oldalon.

Címlapról ajánljuk
13 éves lány az észak-koreai atomprogram élén? – A szakértő szerint nem lenne ebben semmi kockázat

13 éves lány az észak-koreai atomprogram élén? – A szakértő szerint nem lenne ebben semmi kockázat

Kim Dzsong Un 13 éves lánya lett az észak-koreai rakétaprogram vezérigazgatója és a haderő irányítója, legalábbis erről ír egy dél-koreai lap hírszerzési forrásokra hivatkozva; a tábornokok a kislánynak kötelesek jelenteni, és rendszeresen kapnak tőle parancsokat, utasításokat is. Csoma Mózes Korea-kutató, volt szöuli nagykövet szerint a dél-koreai információt fenntartásokkal kell kezelni.

Felhívta Robert Ficót Orbán Viktor – itt az eredmény

A téma a Barátság kőolajvezeték helyzete volt, a telefonpartnerek megállapodásra is jutottak a további lépésekkel kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×