Infostart.hu
eur:
379.17
usd:
321.78
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd
Nyitókép: PoliceHungary/YouTube

„Félelmében” direkt ráhúzta a kormányt a gyalogosra – videó

Súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítják a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint el akarta ütni haragosát Pesterzsébeten.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt folytat eljárást a szigetszentmiklósi L. Márióval szemben, aki a rendelkezésre álló adatok szerint múlt kedden délelőtt a XX. kerületi Kossuth Lajos utcán az autójával közlekedve ráhúzta a kormányt egy gyalogos férfira, akit elsodort.

A 30 éves sofőr ezután lassított, majd elhajtott a helyszínről. Az elütött férfi könnyű sérülésekkel megúszta az esetet. A kerületi rendőrök azonosították az autó vezetőjét, ám L. Márió még elfogása előtt önként megjelent a kapitányságon – olvasható a Police.hu oldalon.

A nyomozók a férfit súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki, valamint őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására; a bíróság bűnügyi felügyeletét rendelte el. L. Márió vallomásában elmondta,

attól tartott, hogy a férfi megtámadja őt, de sérülést nem akart​ neki okozni.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×