Infostart.hu
eur:
380.69
usd:
321.68
bux:
0
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Átadták a Példakép - Példaképp Díjakat

Tíz kitüntetett vehette át az ÉrtékVagy! program részeként meghirdetett Példakép - Példaképp Díjakat pénteken.

A díjat olyan szemléletformáló, másokkal együttműködni tudó szervezetek, cégek vagy személyek kaphatják meg, amelyek, illetve akik a szociális területhez kapcsolódó ügyeket mozdítják előre.

Az elismeréseket Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára és Gór Csaba, a Fidesz választókerületi elnöke, Budapest 4. számú választókerület fideszes képviselőjelöltje adta át.

Fülöp Attila köszöntőjében az elmúlt kormányzati ciklusok céljának nevezte a gondoskodáspolitika kinyitását. Szociális és gyermekvédelmi kiadásokra 2010-hez képest idén három és félszer több forrás, 1139 milliárd forint jut - közölte.

A közösség- és szolidaritásvállalás mindannyiunk feladata, ebben az államnak, az önkormányzatoknak, a civil szervezeteknek, az egyházaknak és a magánszemélyeknek is szerepük van, azért, hogy azokat, "akik bajokkal küszködnek, minél jobb élethelyzetbe tudjuk hozni" - mondta.

Hozzátette: a két éve indított ÉrtékVagy! elnevezésű kormányzati kezdeményezés célja, hogy összegyűjtse azokat, akik a gondoskodáspolitika területén tenni szeretnének, a díj ezen a területen dolgozóknak bátorítást, "plusz erőt" jelent.

Az ukrajnai háborúról szólva azt mondta, hogy a Híd Kárpátaljáért segélyprogram példátlan összefogást eredményezett. Nagy erőt jelent a hatóságok munkája mellett a civil szervezetek és a jólelkű magyarok menekülteknek nyújtott segítsége - tette hozzá.

Gór Csaba a díjazottaknak és a jelölteknek is gratulálva kiemelte, hogy olyan embereket tüntettek ki, akik valamennyien értéket képviselnek, értékeket adnak át közösségüknek és - mint mondta - mindannyiunknak követendő példát mutatnak.

A kormánypárti képviselőjelölt a többi között Böjte Csaba ferences rendi szerzetest, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítóját idézve úgy fogalmazott: "a szeretet nem jutalom, nem annak kell adni, aki megérdemli, hanem annak, akinek szüksége van rá".

Az elismerést Tóth Erzsébet, a Bélapátfalvai Idősek Otthona és Támogatott Lakhatás intézményvezetője, valamint Buzás Lajos, a Bihari Állami Gondozottak Egyesületének elnöke, Disznós Zoltán, a Divinus Befektetési Alapkezelő Zrt. tulajdonosa, Toponári Gábor, a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségének ügyvető elnöke, Bartokos Tamás, az Imre Sándor Szeretetszínház Vonyarcvashegy művészeti vezetője, Ambrus Zsolt, a Lakiteleki Auti Alapítvány kuratóriumi elnöke, továbbá Zalabai Péterné, a Motiváció Alapítvány alapítója, fejlesztési vezetője, Farkas Richárd, az őriszentpéteri Pajta Bisztró séfje, a SVÉT Egyesület tagja, illetve Horváthné Somogyi Ildikó, a Veszprém Megyei ÉFOÉSZ Közhasznú Egyesület, Életlehetőség Nonprofit Kft. elnöke, az ÉFOÉSZ országos alelnöke és Halász Norbert, a Zip Brewhouse Kft. ügyvezető igazgatója vehette át.

A díjat a több száz fogyatékkal élő embert gondozó Lámpás 92 Közhasznú Alapítvány művészei tervezték.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Nipah-vírus – Eldördülhet-e valaha a startpisztoly?

Jelenleg sem Magyarországon, sem az Európai Unió területén nem azonosítottak Nipah-vírussal fertőzött esetet – mondta az InfoRádióban az egészségügyi veszélyhelyzeti általános helyettes országos tisztifőorvos. Torma Albert arról is beszélt, van-e esély arra, hogy világjárvány alakul ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Mi jöhet ma a tőzsdéken?

Mi jöhet ma a tőzsdéken?

Gyenge napja volt tegnap az amerikai tőzsdéknek, elsősorban a technológiai részvények szenvedtek. Az ázsiai tőzsdék ezek után nem volt egyértelmű a mozgások iránya, Japánban ugyancsak a technológiai részvények esése húzta lefelé a piacot, de az összkép inkább vegyes. Ami az európai tőzsdéket illeti, az előjelek alapján itt valamivel már jobb lehet a hangulat, a határidős indexek kis emelkedést vetítenek előre több piacon, de várhatóan itt sem lesz egyhangú a kép. Eközben az arany és az ezüst árfolyama tovább emelkedik, a sárga nemesfém árfolyama újra 5000 dollár felett jár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×