Az InfoRádiónak nyilatkozó egyetemista durván egy hetet segített fordítóként a lónyai menekültszállón, majd azt követően – a menekülteket buszoztatók kérésére – a határátkelőnél folytatta a tolmácsolást, útba igazítást adva az olykor tanácstalan menekülteknek. Mint magyarázta, jelenleg az a procedúra, hogy a menekülteket a határátkelőnél buszra ültetik és Lónyára szállítják, ahonnan szintén busszal utazhatnak tovább Záhonyba, onnan pedig vonattal Budapestre. „Persze bárki bárhová mehet Lónyáról, de annak érintése kötelező mindeni számára, legalábbis aki nem kocsival jön át a határon” – jegyezte meg.

Az érkezőket illetően elmondta, hogy a lónyai menekültszállón nagyon sok ijedt és sokkos állapotban lévő menekülthöz volt „szerencséje”, de sokan csak közömbösnek tűntek. Hozzátette: az első néhány napban sok volt a kárpátaljai magyar család, köztük olyanok is, akik a sorkötelezettség elől menekültek. De

találkozott egy olyan fiatal édesanyával, aki mindössze négynapos csecsemőjével kelt át a határon.

„Mindenki azon van, hogy segítsen rajtuk” – hangsúlyozta.

Az egyetemista úgy tapasztalta, hogy az első héten, amikor Lónyán segédkezett, még nagyobb számban jöttek magyar és ukrán menekültek egyaránt, most viszont már inkább a kocsival érkezők száma jelentős. Vagyis meglátása szerint az első héten azok lépték át főként a határt, akik a kárpátaljai határvidéken élnek, most viszont inkább azok, akik meg tudják maguknak engedni, hogy átautózzák Ukrajnát.

„De van egy olyan érzésem – fűzte hozzá –, és mások is úgy gondolják a lónyai településen, hogy

most fog igazán megindulni a menekültáradat,

és azok fognak jönni, akik kevésbé tehetősek, tehát gyalog vagy tömegközlekedéssel vágtak neki az útnak.”