Infostart.hu
eur:
364.7
usd:
326.25
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: voroskereszt.hu

A Vöröskereszt a legrosszabb eshetőségekre is készen áll Záhonyban – helyszíni riport

A záhonyi átmeneti menekültszálláson már orvosi segítség is várja a menekülteket a Magyar Vöröskereszt jóvoltából. Csige István Zoltán, a szervezet katasztrófavédelmi logisztikai referense szerint eddig leginkább a kimerültség és stressz okozta betegségeket kellett ellátniuk, de az életmentésre is fel vannak készülve.

Csige István Zoltánnal a záhonyi középiskola egyik tantermében beszélgettünk, ami jelenleg egy minikórház és egy gyógyszertár egyben. A szakember elmondta, a kialakított rendelőben főként olyanokat látnak el, akik az Ukrajnából való menekülés során kimerültek, és a stresszhelyzet miatt a kisebb betegségeik most előtérbe kerülnek, illetve rövid távon igyekeznek pótolni a krónikus betegek gyógyszereit, ha azok az utazásuk során esetleg elfogytak, vagy nem sikerült összepakolniuk.

A Magyar Vöröskereszt munkatársa arra is kitér, hogy eddig egy alkalommal volt szükség a mentőszolgálat bevonására, miután egy beteg kórházi ellátásra szorul, ugyanakkor olyan személyt még nem láttak el, akinek a fegyveres konfliktussal kapcsolatos, vagy azzal összefüggő sérülése lett volna.

Helyszíni tudósítónk megerősítette, hogy a rögtönzött rendelő jól felszerelt, a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök mellett rendelkezik EKG-val és egy lélegeztetőgéppel is. Csige István Zoltán megjegyezte, az életmentő eszközök az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) jóvoltából biztosítottak, és bár reményeik szerint erre nem fog sor kerülni, nagyon nagy baj esetére fel vannak készülve ezek – rövid távú – használatára, amíg a mentő a helyszínre nem ér.

A Magyar Vöröskereszt katasztrófavédelmi logisztikai referense végül köszönetet mondott az eddigi adományokért a szervezet részére, egyben jelezte, hogy a www.voroskereszt.hu internetes oldalon bárki tájékozódhat arról, ha további felajánlással szeretne élni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×