Infostart.hu
eur:
362.67
usd:
317.08
bux:
0
2026. július 20. hétfő Illés
Horváth Csaba, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) fővárosi képviselője (b) beszédet mond az MSZP budapesti szervezetének Szabad Budapestet! című konferenciáján a VI. kerületi Loffice irodaházban 2018. október 18-án. Jobbról  Molnár Zsolt, a párt budapesti elnöke.
Nyitókép: MTI / Illyés Tibor

Magyar Nemzet: Horváth Csaba egy Kálvin téri kávézóban vette át a vesztegetési pénzeket

A lap egy birtokába jutott gyanúsítotti vallomás alapján azt feltételezi, hogy a szocialista politikus 2019 őszéig 10-12 millió forint kenőpénzt kaphatott.

Egy a Magyar Nemzet birtokába jutott vallomás szerint Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere az a személy, aki miután a kerületi parkolási bevételekből realizált nyereség felét elkérte magának és társának, még három alkalommal hárommillió forintot követelt és kapott külön. Cserébe a lap állításai szerint azt ajánlotta fel, ha főpolgármesterré választják, akkor meghálálja.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint 2016-ban Horváth Csaba – aki akkor a Fővárosi Közgyűlés tagja volt – a társával Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére keresett egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt. A KNYF beszámolt arról is, hogy „mindezen túlmenően, 2017 szeptemberében egy helyi politikus azzal kereste meg ugyanezen céget, hogy havi 3 millió forintért cserébe nem fogja a befolyását a cég ellenében érvényesíteni az ügyben. A gyanúsított ennek kapcsán legalább három alkalommal vett át alkalmanként 3 millió forint készpénzt.”

A lap Fuzik Zsolt feltételezett gyanúsítotti vallomásának egyes részletei alapján azt állítja, hogy a három alkalommal hárommillió forintot kérő helyi politikus szintén Horváth Csaba polgármester lehet.

"Mind a kettőjüknek személyesen én adtam át a pénzt készpénzben – mondta az állítólagos vallomásában Horváth Csabáról és társáról, sé azt is, hogy "biztos vagyok benne, hogy a pénzek átadásában senki más nem vett részt rajtam kívül”.

Fuzik Zsolt a lap szerint elmondta a nyomozó hatóságoknak, hogy a vesztegetési pénzt a SIS Parking Kft. hamis számlák beállításával gazdálkodta ki.

"Ez a folyamat 2019 őszén ért véget, eddig az időpontig […] Horváth Csabának 3-4 alkalommal adtam át összesen kb. 10-12 millió forintot. Horváth Csaba autóval a Kálvin tér közelében, a Múzeum utcában levő Café Company kávéházhoz jött, ott adtam át neki a pénzt. Azt is mondta, hogy ha főpolgármester lesz, akkor ezt külön is viszonozni fogja, hogy azon felül is adtam neki pénzt, ami az alapmegállapodás volt" – mondta a lap birtokában lévő vallomásában Fuzik Zsolt a hatóságoknak.

A Magyar Nemzet úgy tudja, az ügyben más szocialista politikus is érintett.

Szerda reggel házkutatást tartottak a zuglói polgármesteri hivatalban, a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft.-nél és Horváth Csaba MSZP-s polgármester otthonában. A Központi Nyomozó Főügyészség befolyással üzérkedés és más bűncselekmények kapcsán gyanúsítottként hallgatta ki a kerületvezetőt és egy politikustársát. A hírek szerint Horváth Csaba nem tett vallomást és a gyanúsítás ellen panasszal élt, a továbbiakban szabadlábon védekezhet.

Címlapról ajánljuk
Hétfőn és kedden is Magyar Péter felszólalásával nyit az Országgyűlés

Hétfőn és kedden is Magyar Péter felszólalásával nyit az Országgyűlés

Kétnapos rendkívüli ülést tart hétfőn és kedden az Országgyűlés. Magyar Péter miniszterelnök mindkét nap felszólal napirend előtt. Szó lesz a köztársasági elnök megválasztásáról, továbbá a közösségi közlekedésről is az uniós pénzek kapcsán – erről dönt is a Ház –, és tárgyalnak a 2026-os költségvetés módosításáról, valamint a veszélyhelyzeti szabályok kivezetéséről is.

A második spanyol aranygeneráció

2026. július 19-én, magyar idő szerint csak néhány perccel éjfél előtt eldőlt: Luís de la Fuente csapata a második spanyol aranygeneráció. S persze egyben a második, amelyik a La Roja mezében világbajnoki címet nyert.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×