Infostart.hu
eur:
375.75
usd:
319.14
bux:
126131.12
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: Facebook/Úszófalu

Úszófalu épült Abádszalókon

Ez csak az első ütem volt, és már épülnek a következő ütemben létesítendő lakóházak.

Magyarországon egyedülálló, úszófalut épített az abádszalóki Abád Kikötőben a kikötő tulajdonosa, a tizenhét, cölöpökön álló, négy évszakos ház elkészülte után idén újabbak kivitelezése kezdődött el - közölte a beruházó.

Hoffer Ferenc, a kistarcsai székhelyű Hof-Fer Investor Kft. tulajdonos-ügyvezetője, elmondta: az első ütemben megvalósult beruházás mintegy nettó 975 millió forintba került, a házak árát a tulajdonosok fizették, a partfejlesztést és a kapcsolódó beruházásokat a cég finanszírozta. Az első ütem házai tavaly elkeltek. Idén tavasszal befejeződnek a hátramaradt munkálatok: a parti tereprendezés, a füvesítés, a faültetések, a nádas visszatelepítése - tájékoztatott.

Hozzátette: az első ütem házaitól távolabb eső új részen már elindult a következő kétéves, mintegy nettó 2 milliárd forintos beruházás, amely során újabb 24 ház épül, valamint egy hullámtörő móló is. A házak már idén nyár végi átadással leköthetők.

Az úszóházakat a Laszli Adrienn Studio tervezte, a Forker Kft. pedig gyártja és telepíti őket. - fűzte hozzá.

A kikötő árvízvédelmi, Natura 2000 területen található, ezért kellett olyan megoldást találniuk, amely alkalmazkodik a rendszeres vízszintemelkedést hozó áradásokhoz. A könnyűszerkezetes úszó házak árvíz idején cölöpökön felúsznak, majd az ár levonulásakor "visszaülnek" a cölöpökre - mondta. A könnyűszerkezetes házakat, amelyek télen is lakhatók, a tulajdonos kérésére napelemekkel is felszerelik.

A Hof-Fer Investor Kft. 2009-ben alakult, építőipari generál kivitelezéssel foglalkozott, emellett 2014-ben vették át az Abádi Kikötő üzemeltetését. Évente újabb és újabb fejlesztésekkel érték el, hogy a kikötő ma már a térségben turisztikai központtá vált. 2016-ban nyitották meg a Tündérfátyol névre hallgató szállodahajót. 2018-ra érték el a jelenlegi szolgáltatási kínálatukat, amelyben a kikötői mellett különféle, a Tisza-tavat is érintő turisztikai szolgáltatások is szerepelnek.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a 20. szankciós csomag példátlan helyzet elé állíthatja Magyarországot

Szakértő: a 20. szankciós csomag példátlan helyzet elé állíthatja Magyarországot

Ha a készülő 20. szankciós csomag a február elején közzétett részletek alapján áll össze, az Magyarország számára drasztikus következményekkel járhat – állapítja meg az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány legfrissebb elemzése. Miközben ugyanis jelenleg a kőolaj vezetékes szállítása szünetel, a csomag elfogadása esetén tengeri úton sem lehetne átmenetileg megoldani az ellátást. A részletekről Szigethy-Ambrus Nikoletta vezető elemző beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Sorra dönti a csúcsokat a forintárfolyam

Sorra dönti a csúcsokat a forintárfolyam

Erős maradt a forint a keddi kamatcsökkentés után is, az euróval és a dollárral szemben is fontos szintek közelében kezdte a szerdai napot a magyar deviza miután az MNB 25 bázisponttal 6,25 százalékra vágta az alapkamatot. A nemzetközi devizapiacon közben az euró is erősödik a dollárral szemben, ami erősen meghatározhatja a forint pályáját is. A japán jen gyenge, a jüan hároméves csúcson – a kérdés most az, meddig tarthat ki a forint lendülete a lazítási pálya árnyékában. A lendület egyelőre megvan: délelőtt már 2023 novembere óta nem látott csúcsra erősödött a magyar deviza.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×