eur:
398.87
usd:
369.25
bux:
0
2025. március 25. kedd Irén, Írisz
Nyitókép: Fürjes Balázs/Facebook

Újabb nagy fejlesztés kezdődik Budapesten

Kisebb lesz a zaj és tisztább a levegő, egy élhetőbb és barátságosabb lakókörnyezet jön létre – ígéri Fürjes Balázs.

A pesti Duna-part egy újabb szakaszát újítják meg, és adják vissza a budapestieknek, a Havas utca és Bálna között egy zöldfelületekkel tagolt, jóval rendezettebb és barátságosabb összefüggő rakparti sétány létrehozásával – fogalmaz keddi Facebook-bejegyzésében Fürjes Balázs megjegyezve, hogy a Közraktár utca forgalomcsillapításával nyugodtabb környezetben élhetnek majd a belső-ferencvárosiak.

Mint olvasható, az előkészítést a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ végzi. A részletek kidolgozásában szorosan együttműködnek a fővárossal és a Ferencvárosi Önkormányzattal. Az államtitkár hozzáteszi, hogy tanulmányterv, az engedélyezési és kiviteli tervek elkészítéséről szóló felhívás kiírásra került.

A bejegyzés arra is kitér, hogy jól haladnak a pesti alsó rakpart megújításával. Fürjes Balázs emlékeztet, hogy a Duna Arénától a Margit hídig 2017-ben gyalogossétányt alakítottak ki, majd a Kossuth térig tartó szakaszt a fővárossal közösen nemrég fejezték be.

Javában tart a Fővám térig történő rész áttervezése, most pedig nekiláttak az utolsó ütemnek.

Ennek eredményeként:

  • Csillapítják a Salkaházi Sára rakpart forgalmát, új gyalogosfelületeket alakítanak ki.
  • A Havas utca és a Közraktár utca között az egész Duna-parti szakasz könnyen és biztonságosan besétálható lesz. Jobb gyalogoskapcsolatokat terveznek, hogy a környéken élők egyszerűbben lejuthassanak a Duna-partra.
  • Bővítik a zöldfelületet, és új, kényelmes utcabútorokat helyeznek el.
  • Biciklisávot alakítanak ki, csillapítják a Közraktár utca forgalmát.

Fürjes Balázs hozzáteszi: a korábbi 2x2 sáv helyett 2x1 sávra szűkül az autóút. Amellett, hogy kisebb lesz a zaj és tisztább a levegő, a Bálna előtti sétányról és Nehru-partról ide költözhetnek a biciklisek – megszűnnek a balesetveszélyes helyzetek.

Címlapról ajánljuk

Megjött a kínai válasz a külföldi szankciókra

Li Csiang kínai miniszterelnök hétfőn aláírta azt a rendeletet, amellyel a 2021-ben elfogadott külföldi szankciók elleni kínai törvény végrehajtását erősíti, és ezzel Kína új lépéseket tesz a külföldi büntetőintézkedésekkel szembeni védekezésben - adta hírül a kínai kormány.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.25. kedd, 18:00
Koltay András
a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×