Infostart.hu
eur:
379.68
usd:
321.44
bux:
133365.76
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Nyitókép: Pixabay

Elérhető a pedofil bűnözők nyilvántartása

A gyermekvédelmi törvénycsomag eleme a szolgáltatás.

A Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) szolgáltatáson keresztül február elsejétől részben megismerhető a pedofil bűnözők nyilvántartása - közölte a Belügyminisztérium (BM).

A szolgáltatás bevezetését a tavaly júniusban elfogadott gyermekvédelmi törvénycsomag írta elő; a kormány ezzel újabb lépést tett a gyermekek védelméért - közölték.

Ismertették: azok a nagykorúak, akik hozzátartozóként, nevelést, felügyeletet vagy gondozást ellátóként a lehető legnagyobb biztonságban szeretnék tudni a kiskorú gyermeket, február 1-jétől ellenőrizhetik, hogy a vele közvetlen kapcsolatba kerülő személyt a bíróság pedofil bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélte vagy sem.

Az ellenőrzés elektronikus személyazonosítás után, az erre a célra fejlesztett elektronikus felületen leadott adatigényléssel tehető meg. Az elektronikus személyazonosítás azt jelenti, hogy, a szolgáltatást az tudja igénybe venni, aki rendelkezik ügyfélkapu-regisztrációval, telefonos azonosítási szolgáltatás igénybevételére jogosító regisztrációval vagy eSzemélyi okmánnyal, illetve videotechnológián keresztül történő azonosítási szolgáltatás igénybevételére jogosító regisztrációval.

A személyazonosítás után a felületen először tájékoztatás jelenik meg a jogszerű adatkezelésről: az adatok megismerésére való jogosultságról, a bizalmas adatkezelésről és a jogsértő adatkezelés következményéről, a továbblépéshez elengedhetetlen ennek elfogadása. Ezt követően az adatigénylés célhoz kötöttségére vonatkozó nyilatkozatot kell tenni ahhoz, hogy a konkrét adatigénylés előterjeszthető legyen.

Az adatigényléshez mindössze az ellenőrizni kívánt személy ismert családi és utónevét kell megadni.

Találat esetén a felületen láthatóvá válik a törvényben meghatározott bűncselekmény elkövetéséért jogerősen elítélt családi és utóneve, születési éve, lakcíméből, illetve lakcímeiből a település neve, a főváros esetén a kerület is, továbbá a legutoljára róla szemből készített arcképmás. Szintén láthatóvá válik a jogerős marasztaló bírósági döntésben szereplő bűncselekmény megnevezése, minősítése, elkövetésének ideje, a döntés jogerőre emelkedésének napja, a külföldi ítélet elismerése, megfeleltetése esetén pedig a külföldi bíróság által hozott határozat jogerőre emelkedésének napja.

Ha az adatigényléskor a megadott név alapján több találat is megjelenik, az érintettek fényképei és lakcímadatai válnak láthatóvá, ilyenkor csak a fényképek alapján kiválasztott egyetlen személy további adatai ismerhetők meg.

Az így megismert adatokat az adatigénylő köteles bizalmasan kezelni, kizárólag a gyermek védelme érdekében használhatja fel és teheti harmadik személy számára megismerhetővé. Tilos a megismert adatokat nyilvánosságra hozni, azokról képernyőfotót, egyéb másolatot, kivonatot vagy összefoglalót készíteni, tilos azokat sokszorosítani, nyilvántartásba rendezni vagy adatbázisba foglalni - figyelmeztetett közleményében a BM.

A felületen megismert adatok jogellenes megismerése, felhasználása különleges személyes adattal való visszaélés, a bűncselekmény két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető - hívták fel a figyelmet.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Az amerikai elnök megállapodott az indiai miniszterelnökkel arról, hogy 25-ről 18 százalékra csökkenti az Egyesült Államok az indiai árukra kivetett vámokat, noha India nem pont ugyanúgy fogalmaz a megállapodásról. Újdelhi ugyanekkor az EU-val is jelentős megállapodást kötött. Az összefüggésekről Trembeczki Zsolt, a Magyar Külügyi intézet kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×