Infostart.hu
eur:
354.37
usd:
311.18
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál
Márki-Zay Péter az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje beszédet mond az ellenzéki pártok Egységben a szabad Magyarországért! címmel tartott megemlékezésén, az Andrássy úton az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Baleset érte Márki-Zay Pétert, meg kellett műteni

Egy budapesti strandfürdőben volt a családjával, ott következett be a baj.

„Egy kisebb, jól sikerült sürgősségi műtéten vagyok túl. A kampány nem áll meg, pár nap múlva begipszelt kézzel folytatom” – írta az ellenzéki szövetség miniszterelnök-jelölte.

A baleset szombat este történt Márki-Zay Péterrel, a családjával egy budapesti strandfürdőben voltak.

„Együtt játszottunk, amikor baleset ért. A hamar elvégzett orvosi vizsgálat a bal kezem egyik csontjának olyan jellegű törését állapította meg, amit operálni kellett. A műtét vasárnap reggel megtörtént, a sebész elmondása szerint rendben ment” – folytatódik a bejegyzés.

A Telexnek úgy nyilatkozott, hogy egy csúszdaparkban érte a baleset.

Azt írja, az alkarját január végéig kell rögzíteni. Mivel jobbkezes, kevésbé zavarja a gipsz.

„Fura kettősség, mert egy remek nap ért így véget – írja. – Szombaton tartottuk az egyesült ellenzék első országos jelöltfelkészítőjét, ahol sok más mellett a közös kampányarculatot is bemutattuk.”

Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×