Infostart.hu
eur:
353.78
usd:
309.67
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál
Stack of banknotes as background (Hungarian Forint) 20000 forint banknotes Ferenc Deak close up as a background. Europe Hungary. The all-seeing eye motif.
Nyitókép: Jozsef Zoltan Varga/Getty Images

Több tízmilliárd forint esett ki a városok büdzséjéből - cáfol a Pénzügyminisztérium

A megfelezett helyi iparűzési adó mellett az idegenforgalomból származó adóbevétel is csökkent. A Pénzügyminisztérium helyesbített több adatot is.

A 10 százalékosnál is nagyobb adóbevétel-csökkenést okozott a 23 megyei jogú városnak, hogy a járvány miatt kiesett a helyi adók egy része – írta a Népszava a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) összesítése alapján. Míg 2019-ben a 23 város összesen 235,9 milliárd forintnyi adóval számolhatott, addig tavaly már csak 211,2 milliárddal. Az idén szeptemberig már csak 202,1 milliárd bevétel került a kasszákba.

A 23 megyei jogú városnak 2019-ben 183,3 milliárd forint bevétele származott a helyi iparűzési adóból (hipa), ez az összeg tavaly 167,6 milliárdra csökkent, az idei év első kilenc hónapjára pedig 159,9 milliárdra esett vissza. A kormány tavaly év végén döntött arról, hogy a kkv-knak a hipa felét kell megfizetniük a járvány miatt. A településekhez helyi adóból, például építmény-, telek- és kommunális adóból nagyjából 300 millióval több folyt be, de közben a turizmus visszaesése 1,3 milliárdos idegenforgalmi adó kiesést jelentett.

Egy év alatt Dunaújváros veszteségei voltak a legnagyobbak:

3,18 milliárddal kevesebb bevétele származott 2020-ban.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke reálisnak tartja, hogy a szektor 10 százaléknál magasabb adóbevétel-kiesést szenvedett el. Schmidt Jenő hozzátette: az elvonásokon túl az önkormányzatok működési költségei jövőre legalább 10-15 százalékkal megemelkednek az infláció, az energia-áremelkedés, a minimálbér-emelés miatt. Úgy látja, jövőre már lesznek olyan települések, amelyek gazdálkodása átcsúszik a negatív tartományba.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×