Infostart.hu
eur:
356.24
usd:
312.62
bux:
139855.58
2026. június 30. kedd Pál

Járványügyi szigorításokat vezet be a kormány - a nap hírei

Szombattól kötelező lesz maszkot viselni zárt térben, az egészségügyben dolgozókat kötelezik a harmadik oltás felvételére is. Már a koronavírus újabb változata, a delta plusz is megjelent Magyarországon. Közös nyilatkozatban állnak ki a visegrádi országok az atomenergia mellett

Szombattól kötelező lesz maszkot viselni zárt térben – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely a kormányinfón elmondta, hogy az iskolák esetében az igazgatók dönthetnek a maszkviselésről. Bejelentette azt is, hogy az egészségügyben dolgozókat kötelezik a harmadik oltás felvételére is, és hasonló szabályozásra készülnek az államigazgatásban is. Hamarosan megjelenik a részletes szabályozás, eszerint a második oltást követő 7. hónap végéig kell felvenni a 3. oltást. Hozzátette: matematikusok szerint a járvány 4. hulláma november végén, december elején tetőzhet. Szólt arról is, hogy a kisvállalkozások is beléphetnek az alacsonyabb rezsiárakat biztosító egyetemes szolgálatatói körbe.

A koronavírus újabb változata, a delta plusznak elnevezett mutáns is megjelent Magyarországon – közölte az országos tisztifőorvos. Müller Cecília a kormány hivatalos Facebook-oldalára feltöltött videóban úgy fogalmazott: ez azt jelenti, hogy a vírusnak egy rendkívül gyorsan fertőző formája terjed. Hozzátette: már a tünetek megjelenése előtt két nappal fertőzhet az, aki megkapta a vírust, így az egy háztartásban élők különösen nagy veszélynek vannak kitéve. A tisztifőorvos ismét oltásra biztatott mindenkit, és felhívta a figyelmet arra, hogy hétfőn oltási hét indul.

Szlovákiában karanténra kötelezik hétfőtől az oltatlanokat, mert a betegek számának növekedése miatt egyre telítettebbek a kórházak. A 5,5 millió lakosú országban rekordszámú új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt napokban. Az intézkedések hétfőn lépnek életbe, és előreláthatólag három hétig maradnak hatályban, a szomszédos Ausztriában meghozott döntésekkel összhangban.

Elfogadta a koronavírus-járvány elleni védekezés új keretrendszeréről szóló indítványt a német szövetségi parlament. A kivételes jogrend november 25-i megszűnése után a védekezést a fertőző betegségek elleni küzdelemről szóló törvény megreformált változata alapján kell folytatni. A jogszabály alapján a védekezésről szóló döntésekbe ismét be kell vonni a Bundestagot és a tartományi parlamenteket. Így nem irányíthatják többé a védekezést rendeleti úton.

Olaszország harminc katonai orvossal és nővérrel segíti jövő héttől Szlovéniát a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. Előzőleg Ljubljana kért támogatást több uniós tagországtól, Magyarország 10 orvost küld. A szlovén egészségügyi miniszter még a múlt héten rendelte el a teljes egészségügyi szféra mozgósítását. A tárca felhívást küldött a nyugdíjas orvosoknak, az orvosegyetemeknek és az egészségügyi középiskoláknak is.

Görögországban rendeletben kötelezték a magánorvosokat az ország öt északi régiójában, hogy vállaljanak részt a koronavírussal fertőzött betegek ellátásban. November elején a kormány szigorított a beoltatlanokra vonatkozó rendelkezéseken, az érintettek csak negatív koronavírusteszt felmutatásával léphetnek be a zárt közintézményekbe. A mintegy 11 milliós ország lakosságának körülbelül 61 százaléka kapta meg az összes szükséges oltást.

Közös nyilatkozatban állnak ki a visegrádi országok az atomenergia mellett, amely szerintük a klímavédelmi célok elérését szolgálja. A dokumentumot Süli János, a Paks II. projektért felelős tárca nélküli miniszter, illetve a cseh, lengyel és szlovák kormány képviselői írták alá Pakson. A magyar miniszter kiemelte, az atomerőművek úgy segítik elő az Európai Unió éghajlat-semlegességi célkitűzésének elérését, hogy közben erősítik az ellátásbiztonságot, és tiszta áramellátást biztosítanak megfizethető áron.

Jövő júniusig meghosszabbította és bővítette az állami támogatásokra vonatkozó keretrendszer hatályát az Európai Bizottság. A keret hatálya december 31-én járt volna le. A brüsszeli testület beruházástámogatási intézkedéseket is bevezetett, amelyek a válság következtében elmaradt beruházások pótlásában segítik a tagállamokat. Az uniós testület emellett fizetőképességet támogató intézkedéseket is hozott. A cél, hogy magánforrásokat mozgósítson a kis- és közepes vállalkozások támogatására.

Hosszú távú biztonsági garanciát vár a Nyugattól az orosz elnök, aki azt is hangsúlyozta: Moszkva már többször figyelmeztetett arra, hogy nincs szüksége konfliktusokra az ország nyugati határain. Vlagyimir Putyin az orosz külügyi tárca rendezvényén úgy fogalmazott: a NATO Moszkvával szemben hangsúlyozottan konfrontatív magatartást tanúsít és választ helyezett kilátásba. Bírálta Lengyelországot, amiért könnygázt és vízágyúkat vetett be a határát átlépni akaró migránsokkal szemben. Közben Mateusz Morawieczki lengyel kormányfő Varsóban továbbra is bírálta a kapcsolatfelvételt a minszki rezsimmel.

Címlapról ajánljuk
Szerdától új világ jön a parkolásban, hatalmas kérdőjelekkel

Szerdától új világ jön a parkolásban, hatalmas kérdőjelekkel

Július 1-jétől jelentősen átalakul a parkolás Budapesten, ahol szinte kizárólag mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért, emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak. Több autós egyesület is tiltakozik az új rendszer és a készpénzes fizetés ellehetetlenítése ellen.

Mire megy el ennyi víz a hőségben? Miért van vízkorlátozás?

Jelenleg Magyarországon az átlagos fejenkénti vízfogyasztás naponta 115 liter, amiből három litert iszunk meg – mondta az InfoRádióban a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke. Kovács Károly felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt ez a mennnyiség kevesebb, 100 liter/fő/nap volt, de nyaranta már hűtésre is használják a vizet az emberek, ami jelentősen megnöveli a fogyasztást.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Ma jár le a határidő: AI-stratégiát kell bemutatnia a bankoknak Magyarországon

Ma jár le a határidő: AI-stratégiát kell bemutatnia a bankoknak Magyarországon

Korábban átfogó digitális transzformációs ajánlást adott ki a Magyar Nemzeti Bank a hazai bankok részére, melyben azt is előírta, hogy önálló AI-részstratégiát dolgozzanak ki 2026- június 30-ig - azaz a határidő ma jár le. Az MI-stratégia az elvárás szerint a technológia bevezetésének és működtetésének minden fázisára kiterjed az adatkormányzástól a kockázatkezelésen át egészen az ügyfelek tájékoztatásáig. A szabályozás elsődleges célja az átlátható, etikus és biztonságos működés garantálása.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×