Infostart.hu
eur:
355.54
usd:
311.28
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál
A budapesti adventi és karácsonyi vásár a Vörösmarty téren advent utolsó vasárnapján, aranyvasárnap 2016. december 18-án.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Lesz karácsonyi vásár a Vörösmarty téren – de csak védettségivel

A Fővárosi Önkormányzat megrendezi a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt, amelyet november 19-től lehet látogatni, de a koronavírus-járvány fokozódása miatt csak védettségi igazolvánnyal – hangsúlyozta Faix Csaba, a Budapest Brand nZrt. vezérigazgatója. Kiemelte, hogy a vendéglátósokkal megállapodtak abban is, hogy elérhető áron, 1500 forintért kötelező lesz egytáléltelt kínálni az érkezőknek.

Tervek szerint november 19-én kezdődik a karácsonyi vásár a Vörösmarty téren, ami 43 napon keresztül tart majd egészen karácsonyi, illetőleg azt követő időszakban december 31-ig – tájékoztatta az InfoRádiót Faix Csaba, a Budapest Brand nZrt. vezérigazgatója. Kiemelte: a tavalyi évi kimaradás után idén különleges vásárra készülnek, nagy hangsúlyt fektetve – különösen az elmúlt napok emelkedő esetszámait látva – a biztonságra, ezért az kizárólag védettségi igazolvánnyal lesz látogatható.

Ahhoz, hogy ezt a rendelkezést be is tudják tartatni, egy „nagyon ízléses” kerítést húznak fel körben a térre, aminek három, zsúfoltabb napokon pedig négy bejárata lesz. Arra számítanak, hogy ez megfelelő ütemű és mennyiségű ember bejutását fogja eredményezni, elkerülve a torlódást. E belépőpontokon a védettségi igazolványon kívül egy egy személyes azonosító okmányt is fel kell majd mutatni. „Azt hiszem, hogy ez a minimum ebben a helyzetben, így tudunk vigyázni magunkra, tudunk vigyázni egymásra” – fogalmazott a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. vezetője.

Dacára a járvány negyedik hullámának, az látható, hogy valamelyest visszatért a fővárosba a nemzetközi turizmus, így mindenképp számítanak külföldi vendégekre – mondta Faix Csaba. Célkitűzés azonban, hogy azok a látnivalók, események, amiket létrehoznak a városban, az itt élőknek is szóljanak, különös tekintettel a Vörösmarty téri karácsonyi vásárra. Éppen ezért az idei évben

előírták a vendéglátósoknak, hogy 1500 forintért kötelező lesz egytálételt kínálni,

hogy minél többeknek elérhető legyen az étkezési lehetőség is.

Emellett minden budapesti kerületi lapban, illetőleg az agglomerációban található újságokban jelentek meg a vásárral kapcsolatos hirdetések egy-egy forraltbor-kuponnal – emelte ki Faix Csaba, a Budapest Brand nZrt. vezérigazgatója.

Ugyanakkor különböző attrakciókat, programokat és látványosságokat is terveznek a vásárra, például december 6-án maga a finn Mikulás fogja várni a gyerekeket.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

A Golden State Warriors történelmi szupercsapat felépítésén dolgozhat: a hírek szerint LeBron James és Anthony Davis is csatlakozhatna Stephen Curryhez és Draymond Greenhez. Green már jelezte, hogy alacsonyabb fizetésért is hajlandó új szerződést kötni, James pedig szintén kész lenne a bércsökkentésre. A négy szupersztár összesen 13 NBA-bajnoki címmel rendelkezik és 48 All-Star-szereplést tudhat maga mögött, ugyanakkor a kvartett átlagéletkora 37 év lenne. A terv megvalósítását a fizetési egyensúly megtartása és Jimmy Butler sorsa is bonyolíthatja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×