Infostart.hu
eur:
355.82
usd:
312.69
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó
Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége a Duna Televízió Család-barát című műsorában a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda útjai gyártóbázisának 3-as számú televízióstúdiójában 2021. február 8-án.
Nyitókép: MTI/Zih Zsolt

Már 140 millió forintot adtak a Covid-árváknak

Több mint nyolcszáz gyermeket ért el eddig a Regőczi Alapítvány.

Eddig 630, a koronavírus-járvány során árván vagy félárván maradt gyerek kapott összesen 140 millió forint támogatást a Regőczi Alapítványtól, további 177 "Covid-árva" 35 milliós támogatásáról a jövő héten döntenek - közölte Herczegh Anita kuratóriumi elnök, az államfő felesége.

Herczegh Anita a debreceni nagytemplomi református egyházközség Immánuel otthonában tartott tájékoztató előtt találkozott a térségben élő olyan családokkal, akik a járvány okozta tragédia miatt kapcsolatba kerültek az alapítvánnyal.

Egyeztetett az észak-alföldi régióban működő, a támogatásban segítő állami, önkormányzati és karitatív szervezetek képviselőivel. Jelezte, hogy az alapítvány munkatársaival mind a hét régiót felkeresik, hogy minél hatékonyabban tudják segíteni a "Covid-árvákat".

A kuratóriumi elnök az MTI érdeklődésére hozzátette: az árván, vagy félárván maradt gyerekeket 18 éves korukig támogatják, de ha tanulnak, akkor tovább is. Szeretnének számukra a gyorssegélyen túl havi támogatást adni, amihez komoly forrásokat kell gyűjteniük - tette hozzá.

Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár azt mondta, a Regőczi Alapítvány a nemzeti összefogás legnemesebb példája.

Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár jelezte: a Karitatív Tanács hat tagszervezete - a Magyar Vöröskereszt, a Református Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász, a Máltai Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat és az Ökumenikus Segélyszervezet - is bekapcsolódik a segítségnyújtásba.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×