Infostart.hu
eur:
355.82
usd:
312.69
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó
Smoke from a chimney
Nyitókép: Jelena83/Getty Images

Fontos intelmek a fűtési szezon kezdetére

A fűtőeszközöket és kéményeket évente egyszer szakemberrel meg kell vizsgáltatni – mondta az InfoRádiónak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. De az sem elhanyagolható, hogy ne égessünk hulladékot – tette hozzá a Levegő Munkacsoport munkatársa.

Nagyon sokan az első őszi befűtés előtt akarják leellenőriztetni a fűtőeszközt és a kéményt, ők azonban már nem fognak október 15-ig szakembert találni – hívta föl a figyelmet az InfoRádióban Mukics Dániel. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerint azonban nem kell kétségbeesni, ugyanis nem az ellenőrzés időpontján, hanem a rendszerességen van a hangsúly.

Vagyis

télen is lehet ellenőriztetni, a lényeg, hogy évente egyszer szakember vizsgálja fölül a fűtőeszközöket.

Kiemelte, függetlenül a fűtési technológiától, a hőtermelő berendezések jellemzően lánggal égnek, így a meghibásodásuk lakástűzhöz, akár szén-monoxid-mérgezéshez vezethet.

A kémények ellenőrzési gyakorisága attól függ, hogy mivel fűtünk – tette hozzá az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Ha gázzal fűtünk, akkor kétévente egyszer, ha szilárd tüzelővel akkor pedig évente egyszer érdemes ellenőriztetni a kéményeket – tanácsolta. Nem elfelejtendő azonban, hogy bár magánszemélyeknek ingyenes a kéményellenőrzés, családi házakhoz nem megy ki automatikusan a kéményseprő, hanem időpontot kell egyeztetni. Ez a katasztrófavédelem honlapján vagy a 1818-as telefontszámon tehető meg.

Minden hatodik lakástűz a kéményben keletkezik. Idén 5358 lakástűz volt, 430 ember szenvedett füstmérgezést, 51-en pedig meghaltak – tette hozzá Mukics Dániel.

Ne égessünk hulladékot, mert akár ezerszer mérgezőbb lehet a légszennyezettsége mint a tűzifának

– erre Szegő Judit, a Levegő Munkacsoport lakossági égetés projektjének vezetője hívta fel a figyelmet. Mint azt kiemelte, bár a szilárd tüzelésen belül a szénfűtés is legális, a fafűtés az, ami még leginkább elfogadható, amennyiben a fa kellően száraz, hiszen a nedves fa elégetése sokkalta szennyezőbb, ráadásul sokkal kisebb a fűtőértéke is, tehát nem is éri meg a családoknak ilyennel fűteni.

Mindössze az emberek 15 százaléka az, aki a szegénysége miatt fűt hulladékkal, a legtöbb esetben az információhiány és a nemtörődömség áll a háttérben – tette hozzá Szegő Judit, aki mások mellett arról is említést tett, hogy a tüzelőanyagok mellett a kályhák minősége sem mellékes, ezért rendszeres ellenőrzésük kiemelten fontos.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×