Infostart.hu
eur:
355.65
usd:
311.62
bux:
140615.73
2026. július 2. csütörtök Ottó
Autókereskedő egy autót mutat egy érkelődőnek a Fővárosi Autópiacon, a XIX. kerületi Nagykőrösi úton 2013. szeptember 7-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Tamás

Meglepő dolog derült ki a magyar autósokról

Reprezentatív felmérés készült az autóvásárlással kapcsolatos hazai trendekről.

A 16-59 közötti korosztály közel fele szeretne autót vásárolni a következő három év során – többek között ez is kiderült abból a felmérésből, mely során augusztusban 1859 főt kérdeztek meg különböző autóvásárlással kapcsolatos témában egy mobilapplikáción keresztül. Az Opinio kutatása szerint a vásárlást fontolgatók valamivel több mint fele használt autóban gondolkodik, igaz, az idősebb generációnál már inkább az új autó vásárlása jelenik meg igényként – írja a vezess.hu.

Autóvásárlás esetében a gépkocsira átlagosan 2,98 millió forintot költenének a válaszadók. A többség (28 százalék) 1-3 millió forint közötti összeget jelölt. Nagyobb összeget a férfiak, illetve a gazdaságilag erősebb demográfiai csoportok hajlandóak költeni: 50-59 évesek, a diplomások, illetve a fővárosiak. A gépkocsipiacon még mindig a készpénzes, helyben fizetés a domináns fizetési mód. Ezzel szemben a megkérdezettek közel 45 százaléka használna fel valamilyen kölcsönkonstrukciót az autóvásárláshoz – ezek közül a lízing és a személyi kölcsön tűnnek a legnépszerűbb opcióknak.

A megkérdezettek mindössze 20 százaléka rendelkezik 5 évnél fiatalabb autóval. Az autók életkora és a tervek között nincs egyenes összefüggés. Az 2-5 éves autóval rendelkezők ugyanakkora arányban terveznek autóvásárlást, mint azok, akik jelentősen öregebb, akár 15 évesnél idősebb autóval rendelkeznek.

Közel ugyanakkora arányban jelölték a hibrid, az elektromos, illetve a benzines autókat. Az elektromos autókkal kapcsolatban nagymértékű nyitottság tapasztalható. A megkérdezettek 3 százaléka már most is rendelkezik elektromos autóval, míg további 44 százalék nyitott lenne egy ilyen gépkocsi beszerzésére. Az elektromos autók a fiatalok és a diplomások körében népszerűbbek az átlagosnál. A megkérdezettek 84 százaléka szerint az alacsonyabb árak segítenék a leginkább ezek terjedését.

A legnépszerűbb márkának a Volkswagen bizonyult, egy-egy százalékponttal lemaradt mögötte az Opel és a Toyota. Rendkívül népszerű márka a Ford és a Suzuki is, míg a top hetes listában az Audi és a Škoda zárja a sort.

Életkor szerint a fiatalabbak (15-29 évesek) preferencia listája tér el a legjobban az átlagostól. Körükben az olyan népszerű márkák, mint a Volkswagen, Opel, Toyota és Suzuki rosszul teljesítettek. Ebben a korcsoportban a Subaru, a Fiat és a Lexus, Seat és az Alfa Romeo a legnépszerűbbek.

Címlapról ajánljuk
Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: több mint 520 helyen volt szükség a tűzoltók beavatkozására országszerte a viharkárok miatt, főként kidőlt fák, leszakadt ágak, villámárvizek és elöntött pincék miatt. A szóvivő arra vonatkozóan is adott pár tanácsot, hogyan vészelhető át az ítéletidő, ha éppen házon kívül ér utol minket.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×