Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Vitányi Iván szociológus, író, esztéta, politikus a 90. születésnapja alkalmából rendezett köszöntésen a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2015. július 3-án.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Elhunyt Vitányi Iván

Kilencvenhat éves korában elhunyt Vitányi Iván, a Demokratikus Koalíció (DK) örökös és tiszteletbeli elnöke, a Magyar Szocialista Párt alapító tagja – közölte a DK sajtóirodája.

Az ellenzéki párt Gyurcsány Ferenc pártelnök nekrológját idézve a legjobb, a legkiválóbb, a legnagyobb magyarok egyikének nevezte Vitányi Ivánt. Közölték: a DK gondoskodni fog arról, hogy "a szociáldemokrácia egyik hazai atyjának" emlékét ápolja és megőrizze.

Gyurcsány Ferenc felidézte: Vitányi Iván protestáns értelmiségi család sarjaként született Debrecenben, a sárospataki Református Kollégiumban érettségizett, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen hallgatott filozófiát és esztétikát.

Népzenét tanult, maga is tett gyűjtőutakat, a népi írókat megismerve pedig lassan a baloldali eszmék vonzáskörébe került. Mindazonáltal nem volt se népies, se urbánus, pontosabban egyszerre volt mind a kettő - írja a DK elnöke.

Hozzátette: Vitányi Iván 1944-ben bekapcsolódott az egyetemistákból szerveződött Görgey-zászlóalj tevékenységébe, a Gestapo letartóztatta és megkínozta. A sopronkőhidai fegyházból, ahol Bajcsy-Zsilinszky Endrével együtt raboskodott, 1945 elején szabadult. Diplomáját 1950-ben szerezte meg az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, ahol Lukács György tanítványa is volt.

1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba, 1953-ban csatlakozott a Nagy Imre-féle reformcsoporthoz, a Petőfi Kör üléseinek állandó résztvevője volt, az 1956-os forradalom alatt az Értelmiségi Forradalmi Bizottság tagjaként tevékenykedett.

Vitányi Iván a forradalom leverése után nem csatlakozott az MSZMP-hez. Másfél évig nem kapott állást, kitanulta az esztergályos szakmát. 1958-tól visszailleszkedhetett az értelmiségi pályára, előbb a Muzsika, 1964-től 1972-ig pedig a Valóság című folyóiratnál dolgozott. 1972-ben a Népművelési Intézet igazgatójává nevezték ki, akkor lépett be újra a pártba, így taníthatott az ELTE szociológiai tanszékén is. 1980-tól a Művelődéskutatási Intézet igazgatója, 1986-ban az Országos Közművelődési Központ főigazgatója lett.

A 1989-es rendszerváltozás előtt az általa igazgatott népművelési intézetben irodát és adminisztrációt biztosított a demokratikus rendszerváltásért dolgozó ellenzékieknek.

1988-ban az Új Márciusi Front egyik alapítója és szervezője lett. 1989-ben a Magyar Szocialista Párt alapító tagja, 1990 és 2014 között országgyűlési képviselője. 2010-ben csatlakozott az MSZP-n belül működő Demokratikus Koalíció Platformhoz, s amikor a platform 2011-ben Demokratikus Koalíció néven önálló párttá alakult, az egyes számú párttagkönyvet kapta meg. 2011-től a DK örökös tiszteletbeli elnöke volt.

Címlapról ajánljuk
Nem isszák olyan forrón a kakaót
árcsökkenés

Nem isszák olyan forrón a kakaót

2025-ben a kakaó ára ugyan korrigált a korábbi csúcsokhoz képest, de még mindig kétszerese a néhány évvel ezelőtti szintjének. Mivel a gyártók jellemzően 6–12 hónapos beszerzési ciklusokkal dolgoznak, a világpiaci ármérséklődés csak 2026 elején–közepén hathat a beszállítói árakra. Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára az InfoRádióban azt mondta: a csokoládé árában ugyanakkor nem várható jelentős csökkenés, mert a kész termék mindössze 20 százalékát teszi ki a kakaó.

Felszólították Izraelt, nem is akárkik

Tizennégy ország - közöttük Franciaország, Nagy-Britannia, Kanada és Japán - szerda este közös közleményben ítélte el, hogy Izrael jogi státuszt adott tizenkilenc ciszjordániai zsidó telepnek, és felszólították a zsidó államot: vonja vissza ezt a döntést és hagyjon fel a telepek bővítésével.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×