eur:
400.18
usd:
370.62
bux:
91931.02
2025. március 26. szerda Emánuel
Egy diák vizsgázik angol nyelvből a szóbeli érettségin az Óbudai Árpád Gimnáziumban 2017. június 18-án. A középszintű szóbeliket az emelt szintű vizsgákat követően, június 19-től 30-ig tartják az érettségit szervező középiskolákban.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Jön az újfajta érettségi, itt vannak az első részletek

A 2024-től átalakuló érettségin számos tantárgyból megjelenik a projektmunka, vagyis a hagyományos írásbeli és szóbeli feleletet a kísérletezés, a kutatás, a felfedezés és az alkotás váltja. Hamarosan jönnek a mintafeladatok.

Szeptembertől már hat évfolyamon tanítanak majd a 2020-ban bevezetett új Nemzeti alaptanterv és kerettantervek szerint, amelyek a frontális oktatással szakítva a diákok aktivitására építenek. A tantervi változásokkal értelemszerűen együtt jár a számonkérések modernizálása is, nemrég megjelentek az új érettségi vizsgakövetelmények, melyeket a 2023/2024. tanév május–júniusi vizsgaidőszakában alkalmaznak majd először, de a Magyar Nemzet értesülései szerint az előre hozott vizsgák esetében már korábban is szerepet kaphatnak a megújult követelmények.

Megmarad az érettségi vizsga kétszintű rendszere, és a kötelező vizsgatárgyak köre sem változik. Újdonság lesz viszont, hogy a diákok minden természettudományos vizsgatárgyból – biológia, kémia, fizika, földrajz – választhatnak projektfeladatot is, amit a diplomadolgozathoz hasonlóan meg kell védeniük. A vizsgázók egy saját kutatás vagy vizsgálat alapján összeállított projektmunkát készítenek, amelyet a szóbeli érettségin mutatnak be. A projektmunka tartalmazza a vizsgált probléma megfogalmazását, az alkalmazott módszert, a tapasztalatokat, a tapasztalatok értékelését és a felhasznált szakirodalom listáját – ismertette a részleteket a szaktárca.

A természettudományi tantárgyakon kívül az állampolgári ismeretek, a gazdasági ismeretek, a közigazgatási ismeretek, a mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve a vizuális kultúra vizsgatárgyaknak része is lesz a projektalapú érettségi.

  • Az állampolgári ismeretek érettségi írásbeli részén egy adott téma önálló, évközi feldolgozását mutathatják be a tanulók.
  • Biológiából és kémiából a gyakorlati feladatot válthatja ki az a vizsgázó, aki egy adott problémával kapcsolatban végzett vizsgálatait összegzi, majd a szakirodalmi adatok alapján értékeli és bemutatja. A téma lehet környezeti, természetvédelmi probléma, terepi munka, de bármilyen egyéb (például biokémiai) vizsgálat, kutatás is.
  • Kémiából saját kísérletet mutathatnak be a fiatalok, szaktanár vezetésével és ellenőrzésével, aki abban az esetben vissza is utasíthatja a témaválasztást, ha az megítélése szerint balesetveszélyes, egészségkárosító, környezetszennyező, törvénysértő, áltudományos vagy az iskolai munkát akadályozza. A vizsgázók külső konzulenst is választhatnak, aki egy másik intézmény szaktanára vagy (a projekt témájához illeszkedő) szakirányú végzettséggel rendelkező személy lehet.
  • Földrajzból törekedni kell arra, hogy olyan témát válasszon a vizsgázó, amely lehetővé teszi a természet- és társadalomföldrajzi jelenségek, folyamatok komplex, összefüggésekre alapozott bemutatását. Minden esetben ki kell térni a fenntarthatósággal, környezettudatossággal való kapcsolódási pontokra. A tanulók beszélhetnek például a saját lakóhelyük társadalmi-gazdasági és környezeti problémáiról, és hogy ezeket szerintük hogyan lehetne mérsékelni.
  • Vizuális kultúra tárgyból valamilyen kreatív alkotást kell létrehozni.
  • Nemzetiségi népismeret (például horvát, német, roma/cigány, szerb) tárgyból is készíthető projekt, ez esetben egy az adott nemzetiséget érintő problémát kell feltárni.
  • Matematikából a hétköznapi életből vett, gyakorlati problémák megoldása kerül előtérbe, megjelennek a pénzügyi feladatok.
  • Az informatika vizsgatárgyat felváltja a digitális kultúra, amelynek fókusza jóval szélesebb a korábbinál.
  • Magyarból újdonság lesz, hogy a szövegértési feladatsorban nyelvtani ismeretek is helyet kapnak.
  • Módosul a történelem vizsga is: a nehezen érthető korabeli források mellett már publicisztikai szövegeket is elemezhetnek, duplájára emelkedik az eszmetörténet aránya, és növekszik a modern kori témák, például az I. világháború súlya is.

Az Emmi jelezte: a megújított részletes követelményekhez az Oktatási Hivatal honlapján mintafeladatsorok is elérhetők lesznek a közeljövőben.

Címlapról ajánljuk
Elemző: inkább kommunikációs fogásnak tűnik az európai fegyverkezési terv

Elemző: inkább kommunikációs fogásnak tűnik az európai fegyverkezési terv

Ursula von der Leyen 800 milliárd eurós fegyverkezési terve az uniós tagállamok meglévő védelmi kiadásait is tartalmazza, és ha meg is valósulna, akkor sem feltétlenül garantálná azt, hogy Európa később majd ki tudja váltani az amerikai biztonsági garanciákat – mondta az InfoRádióban Nagy Dávid, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.26. szerda, 18:00
Balasa Levente
a Siemens Zrt – Smart Infrastructure szakmai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 26. 10:07
×
×
×
×