Infostart.hu
eur:
378.41
usd:
321.14
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Flirt típusú villamos motorvonat a balatonfüredi vasútállomáson az észak-balatoni vasútvonal mintegy 24 milliárd forintból villamosított, Szabadbattyán és Balatonfüred közti szakasza avatásának napján, 2021. június 18-án.
Nyitókép: Vasvári Tamás

Teljes gőzzel zakatol a balatoni vasutazás

A MÁV-Start tájékoztatása szerint a nyári szezon első hónapjában 630 ezren utaztak a Balatonhoz vagy onnan, illetve a balatoni állomások között.

A társaság szerdai közleményében kiemeli, a jegyek mintegy 30 százalékát a MÁV alkalmazásán vagy a megújult ELVIRA felületén keresztül váltották.

Eddig több mint 9 ezer darab fogyott a vasúttárság különböző napijegy változataiból, az egy, illetve három napra érvényes Balaton 24/72 napijegyből, ami idén már a Volánbusz tóparti járataira is érvényes Duó változatban is megvásárolható – hívja föl a figyelmet a társaság.

A már a Balatonhoz is elérhető Okosjegyből több mint 14 ezret váltottak, ezek közel 9 százaléka első osztályra szólt. Ezzel a jegytípussal Budapestről az összes balatoni településre 2021 forintba kerül a másodosztályú utazás; Miskolcról, Szegedről, Nyíregyházáról, Debrecenből vagy Kecskemétről pedig akár 3299 forinttól el lehet jutni a Balatonhoz, Siófokra InterCity járattal.

Arról is beszámoltak, hogy az idén először emeletes, KISS motorvonatokkal is lehet utazni a Balaton déli partjához, továbbá az Utasellátó étkezőkocsik a hétvégi napokon átlagosan 500 embernek szolgáltak fel ételeket.

Az új típusú, olcsó, vonathoz kötött, Egyúti Balaton kerékpárjegyből egy hónap alatt több mint 101 ezer jegy kelt el országosan – jelezte a MÁV-Start. Azt is hozzátették, hogy június 16-tól tesztjelleggel a Volánbusz egyes autóbuszjáratain is magukkal vihetik az utasok a kerékpárokat.

A vasúttársaság arra kérte az utasokat, hogy a sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében jegy- és bérletvásárláskor részesítsék előnyben a MÁV applikációt vagy a megújult ELVIRA használatát.

Címlapról ajánljuk
Áder János: megoldásokat mutatunk a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra

Áder János: megoldásokat mutatunk a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra

A környezetvédelemmel foglalkozó Planet Budapest 2026 rendezvényről, az akkumulátorgyárakról, de még az üvegvisszaváltásról és a fast fashion divatirányzat hátulütőiről is beszélt Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Vizsgálódik az MNB, nagyot esett a Mol árfolyama

Vizsgálódik az MNB, nagyot esett a Mol árfolyama

Az elmúlt időszakban elromlott a hangulat tőzsdéken, részben Donald Trump vámintézkedései miatt, melyeket azt követően hozott nyilvánosságra, hogy az Legfelsőbb Bíróság érvénytelenítette viszonossági vámjainak nagy részét. Emellett az AI körüli bizonytalanság is nyomást helyezett a piacra, az elmúlt hetekhez hasonlóan újabb részvényeket ütöttek meg a mesterséges intelligencia potenciális diszruptív hatása miatt. Európában vegyesen zártak a tőzsdék. Ma itthon a Magyar Nemzeti Bank délutáni kamatdöntése volt a kiemelt esemény, az előzetes várakozásoknak megfelelően kamatot csökkentett a jegybank. Emellett a Mol részvényeiben látható nagyobb elmozdulás, miután az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt indított vizsgálatot a céggel szemben. A Telekom ezzel szemben nagyot emelkedett a holnapi gyorsjelentés előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×