Infostart.hu
eur:
378.41
usd:
321.14
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Autósok hajtanak fel a Tihanyba induló kompra a szántódi révnél 2017. február 27-én. A mai naptól újra indult a kompközlekedés, amely a Balatonon kialakult vastag jég miatt szünetelt január eleje óta.
Nyitókép: Varga György

Rákapcsoltak a balatoni kompok

Félmillióan utaztak a Balatoni Hajózási Zrt. kompjain július közepéig Szántód és Tihany között.

A jelenlegi adatok alapján augusztus közepéig várhatóan egymillióan veszik majd igénybe a balatoni kompokat – írja a Sonline. A három nyári hónapban realizálódik a balatoni kompok éves forgalmának 70–75 százaléka, a legforgalmasabb hétvégeken folyamatosan közlekedő négy komp akár húszezer utast is átszállít naponta egyik partról a másikra, ami nagyságrendileg megegyezik a decemberi, illetve januári teljes havi forgalommal.

2021 első hat hónapjában a kompokon szállított személyek száma még 7 százalékkal elmaradt a 2019-es, kiemelt év forgalmától, a július viszont már kiemelkedő eredményeket hozott. Az adatok szerint a kerékpáros közlekedés is egyre népszerűbb: júliusban a szállított kerékpárok száma 6,3 százalékos emelkedést mutatott.

Augusztus 30-ig az első komp Szántódrévből 6.40-kor, az utolsó 23.20-kor indul, míg Tihanyrévből reggel 7.00 órakor indul az első és 23.40-kor az utolsó kompjárat.

Címlapról ajánljuk
Áder János: megoldásokat mutatunk a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra

Áder János: megoldásokat mutatunk a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra

A környezetvédelemmel foglalkozó Planet Budapest 2026 rendezvényről, az akkumulátorgyárakról, de még az üvegvisszaváltásról és a fast fashion divatirányzat hátulütőiről is beszélt Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Vizsgálódik az MNB, nagyot esett a Mol árfolyama

Vizsgálódik az MNB, nagyot esett a Mol árfolyama

Az elmúlt időszakban elromlott a hangulat tőzsdéken, részben Donald Trump vámintézkedései miatt, melyeket azt követően hozott nyilvánosságra, hogy az Legfelsőbb Bíróság érvénytelenítette viszonossági vámjainak nagy részét. Emellett az AI körüli bizonytalanság is nyomást helyezett a piacra, az elmúlt hetekhez hasonlóan újabb részvényeket ütöttek meg a mesterséges intelligencia potenciális diszruptív hatása miatt. Európában vegyesen zártak a tőzsdék. Ma itthon a Magyar Nemzeti Bank délutáni kamatdöntése volt a kiemelt esemény, az előzetes várakozásoknak megfelelően kamatot csökkentett a jegybank. Emellett a Mol részvényeiben látható nagyobb elmozdulás, miután az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt indított vizsgálatot a céggel szemben. A Telekom ezzel szemben nagyot emelkedett a holnapi gyorsjelentés előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×