Infostart.hu
eur:
375.41
usd:
318.08
bux:
127424.98
2026. február 26. csütörtök Edina
Kovács László érkezik az MSZP választmányi ülésére a Kispesti Munkásotthon Művelődési Házba (KMO) 2018. április 21-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Orbán Viktor állná Kovács László kezelését

A miniszterelnök telefonon kereste a volt szocialista pártelnök feleségét.

A Blikk információi szerint „megcsörrent” Kovács László feleségének telefonja, és a vonal végén Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor mutatkozott be, aki felajánlotta segítségét egykori politikai riválisának gyógykezeléséhez.

A bulvárlap úgy tudja, hogy a kormányfő azt kérte Kovács László feleségétől: ha a világon bármilyen elérhető gyógyszer vagy gyógykezelés hatásos lehet a volt külügyminiszter állapotának javításában, jelezze neki, ő pedig mindent megtesz, hogy Kovács László megkaphassa azt.

Mint ismert, március végén jött a hír, hogy a 81 esztendős egykori szocialista politikus beteg, és már nem a fiatal feleségével, Kovácsné Lucza Mónikával és kilencéves kisfiával lakik, hanem egy fővárosi idősek otthonában.

Az egykori külügyminiszter felesége – családja nevében – közleményben kérte a sajtó képviselőitől, tartsák tiszteletben a magánélethez fűződő jogaikat, férje folyamatos orvosi ellátást igényel, nyugalomra van szüksége.

Arról, hogy Kovácsné Lucza Mónika miként reagált Orbán Viktor megkeresésére, egyelőre nincs hír, teszi hozzá a bulvárlap.

Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Szlovákia is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Szlovákia is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×