Infostart.hu
eur:
375.86
usd:
318.53
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Katonák viszik a koronavírus elleni oltóanyagot, az újonnan érkezett Pfizer-BioNTech-vakcinákat tartalmazó dobozt az egri Markhot Ferenc Kórházban 2021. február 9-én.
Nyitókép: MTI/Komka Péter

Visszahívták a katonákat a kórházakból

És a kórházparancsnokokat is, a járvány visszaszorulásával párhuzamosan. Lapértesülés szerint az intézményeket váratlanul érte a döntés.

Múlt hét szerdán, június 30-án, a járvány visszaszorulása nyomán arról értesítették az intézmények vezetőit, hogy Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének javaslatára – nyolc hónapos szolgálatuk után – július elsejétől kivonják az odarendelt katonákat, illetve a rendőröket 93 egészségügyi intézményből - írta a Népszava.

A portál által megkérdezett intézmények vezetőit váratlanul érte a döntés, és állították hiányozni fognak az egyenruhások az ellátásból. A katonákról már a járvány alatt is dicsérően beszéltek a páciensek és a kórháziak is. Irányították a betegeket, segédkeztek az oltások adminisztrációjában, a Covid-ágyak bővítésekor cipelték a bútorokat, betegeket – voltaképpen részben a "békeidőben" is fennálló munkaerőhiányt is pótolták.

A katonák kivonásával párhuzamosan a kórházparancsnokokat is visszahívták a gyógyítóintézményekből.
Ők tavaly március óta, azaz 15 hónapja „felügyelték” az intézmények készletgazdálkodását, segítettek megszámolni a főigazgatóknak a védekezéshez szükséges eszközöket, de az ő közbeavatkozásukat kérte a mentőszolgálat is, ha egy-egy intézmény valamilyen okból nem akarta fogadni a beteget. A kórházvezetők úgy vélik, ők a következő járványhullám idején, nagyjából szeptember közepén visszatérhetnek.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×