Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Áder János köztársasági elnök (elöl, j) kezet fog Lőrincz Gábor dandártábornokkal, az MH 25. Klapka György Lövészdandár parancsnokával, jobbről Ruszin-Szendi Romulusz dandártábornok, a Magyar Honvédség új parancsnoka és Kun Szabó István vezérőrnagy, a köztársasági elnök főhadsegédje (k) a parancsnoki tájékoztató kezdete előtt a dandár szomódi lőterén Tatán 2021. június 8-án. Az államfő, akit katonai tiszteletadással fogadták, alakulatlátogatás keretében megtekinti a Zrínyi honvédelmi és haderőfejlesztési program beszerzéseit.
Nyitókép: Máthé Zoltán

Áder János: a magyar honvédek képesek az ország biztonságát szavatolni

Minden magyar polgár nyugodtan hajthatja álomra a fejét, mert a magyar honvédek már most képesek és a jövőben még inkább képesek lesznek az ország és az itt élők biztonságát szavatolni – mondta a köztársasági elnök kedden Tatán, ahol megtekintette a haderőfejlesztési program keretében beszerzett technikai eszközöket.

Áder János a magyar honvédség főparancsnokaként kiemelte, a második világháború óta nem látott haderőfejlesztési reform vette kezdetét 2017-ben, ami az ország biztonsági érdeke. A köztársasági elnök hozzátette, Magyarország 2024-re eleget tesz annak a NATO felé vállalt kötelezettségnek, hogy a nemzeti össztermék két százalékát elérő összeget haderőfejlesztésre fordítsa.

Tata, 2021. június 8.
Áder János köztársasági elnököt (j) katonai tiszteletadással fogadják, mögötte Ruszin-Szendi Romulusz dandártábornok, a Magyar Honvédség új parancsnoka az MH 25. Klapka György Lövészdandár szomódi lőterén, Tatán 2021. június 8-án. Az államfő alakulatlátogatás keretében megtekinti a Zrínyi honvédelmi és haderőfejlesztési program beszerzéseit.
MTI/Máthé Zoltán
Tata, 2021. június 8. Áder János köztársasági elnököt (j) katonai tiszteletadással fogadják, mögötte Ruszin-Szendi Romulusz dandártábornok, a Magyar Honvédség új parancsnoka az MH 25. Klapka György Lövészdandár szomódi lőterén. MTI/Máthé Zoltán

Az államfő kiemelte, hogy a magyar katonák az elmúlt évtizedekben nagyon komoly szerepet vállaltak különböző nemzetközi műveletekben és

kivívták más országok velük együtt szolgálatot teljesítő katonáinak tiszteletét és megbecsülését.

Áder János szólt arról, hogy Afganisztánból kedden érkezik haza az utolsó, kilenctagú kontingens. A magyar katonák ottani szolgálata alatt a Magyar Honvédség sajnos hét katonát elveszített, jegyezte meg.

A köztársasági elnök új beszerzésű honvédségi helikopterrel érkezett a MH 25. Klapka György Lövészdandár szomódi lőterére, ahol Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka katonai tiszteletadással fogadta.

Tata, 2021. június 8.
Áder János köztársasági elnököt (k) fogadja Benkő Tibor honvédelmi miniszter (j2),  jobbról Lőrincz Gábor dandártábornok, az MH 25. Klapka György Lövészdandár parancsnoka a dandár szomódi lőterén Tatán 2021. június 8-án. Az államfő alakulatlátogatás keretében megtekinti a Zrínyi honvédelmi és haderőfejlesztési program beszerzéseit.
MTI/MTI Fotószerkesztőség/Máthé Zoltán
Tata, 2021. június 8. Áder János köztársasági elnököt (k) fogadja Benkő Tibor honvédelmi miniszter (j2), jobbról Lőrincz Gábor dandártábornok, az MH 25. Klapka György Lövészdandár parancsnoka a dandár szomódi lőterén. MTI/MTI Fotószerkesztőség/Máthé Zoltán

Áder János harcfeladatok végrehajtása közben tekintette meg a német Leopard2A4 közepes harckocsikat és a török Ejder Jalcin Gidrán páncélozott járműveket, majd lövészbemutatón vett részt, ahol a már Magyarországon gyártott kézifegyverek is szerepeltek.

Címlapról ajánljuk

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×