Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.64
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly
Mobilparkolás telefonszáma olvasható egy parkolóautomatán Budán, a Dózsa György térnél 2012. augusztus 3-án.
Nyitókép: Földi Imre

Vége is van az ingyenes parkolásnak, meg nem is

A járványügyi veszélyhelyzetben hozott intézkedést hivatalosan kedden megszüntetik, de most indul néhány türelmi nap - majdnem mindenhol.

A néhány hónap megszakítással bő egy éve érvényben lévő ingyenes parkolásnak kedden vége, bár a friss kormánydöntés értelmében – írja a Portfolio az ATV értesülése alapján – ezen a héten még nem büntetnek egyes önkormányzatok a fizetés nélküli parkolásért.

Ez azt jelenti, hogy keddtől péntekig mindenkinek van ideje intézkedni, aki az elmúlt hónapokban nem tette meg az idei parkolási engedélyével kapcsolatban.

A Magyar Autóklub állásfoglalása szerint időközben az is kiderült, hogy

akit kár ért azért, mert éves díjat fizet autója kerületi vagy települési parkoltatásáért, kártérítés illethet meg,

ám helyenként változhat az, hogy a pénzvisszafizetés vagy a jogosultság-meghosszabbítás-e a járható út, illetve hogy lehet-e választani a kettő közül.

A XIV. kerületi önkormányzat már jelezte, inkább fizet, mint adminisztrál, de aki nem ragaszkodik a pénzéhez, annak természetesen meghosszabbítják a jogosultságot. A II. kerületben ezen a héten már figyelmeztetik az autósokat, hogy vége az ingyen parkolásnak, Zalaegerszegen pedig helyi rendeletet hoztak arról, hogy május 31. az ingyen parkolás jogszabályi lejárta. Az I. kerület védett övezetében már május 23. óta fizetni kell a HVG összeállítása szerint, pedig a kormányrendelet csak május 25-én lépett érvénybe az ingyenes parkolás befejeződéséről.

Ismert, az ingyenes parkolást a kormány a veszélyhelyzeti intézkedések egyikeként vezette be azért, hogy az

egyéni közlekedési módokat támogassa a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében.

Sokakban azonban ellenérzést keltett - főként a fővárosban -, hogy ilyen sokáig tartott az ingyenes parkolás lehetősége, mivel egyrészt a helyben lakók sokszor nem találtak parkolóhelyet otthonukhoz közel, másrészt a (kerületi) önkormányzatok is jelentős parkolási bevételtől estek el.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Vérfagyasztó figyelmeztetés a Nobel-díjas tudóstól: még idén csernobili léptékű katasztrófát okozhat a mesterséges intelligencia

Vérfagyasztó figyelmeztetés a Nobel-díjas tudóstól: még idén csernobili léptékű katasztrófát okozhat a mesterséges intelligencia

Könnyen lehet, hogy az emberiség jobban járt volna, ha soha nem fejleszti ki a mesterséges intelligenciát – figyelmeztetett Geoffrey Hinton, a terület egyik úttörője. A Nobel-díjas tudós szerint a technológia már idén vagy jövőre olyan súlyos, a csernobili katasztrófához mérhető incidenst idézhet elő, amely átmenetileg megbéníthatja a pénzügyi szektort vagy az energiaellátást. Hinton élesen bírálta a meghatározó technológiai óriásvállalatok vezetőit is, akik szerinte a profit érdekében tudatosan figyelmen kívül hagyják a biztonsági kockázatokat - írta a The Guardian.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×