Infostart.hu
eur:
361.6
usd:
311.31
bux:
131917.51
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Oklevél egy végzős hallgató kezében a Kecskeméti Főiskola diplomaátadó ünnepi szenátusi ülésén 2016. február 27-én. Az eseményen az a tizenhét hallgató is átvette oklevelét, akik elsőként végeztek duális képzésben Magyarországon.
Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Huszonötezer diploma ragadhat be idén az elmaradt nyelvvizsgák miatt

Idén is adjanak nyelvvizsga-amnesztiát a végzős egyetemistáknak és főiskolásoknak – ezt javasolja az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK).

A végzősök körülbelül 35 százalékának nincsen középfokú nyelvvizsgája, ez derült ki abból az intézményi felmérésből, amelyet áprilisban végeztünk – mondta az Eduline-nak Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke. Ez akár 25 ezer „beragadt” diplomát is jelenthet a 2021-ben végző egyetemi-főiskolai évfolyamon, hiszen sem az alap-, sem a mesterszakos okleveleket nem vehetik át azok, akik nem szerzik meg az előírt számú és szintű nyelvvizsga-bizonyítványt.

A március 4-én bejelentett szigorítások miatt a nyelviskolák is bezártak, csak online órákat tartottak, a nyelvvizsgaközpontok pedig nem szerveztek hagyományos vizsgákat. Egyelőre azonban az Innovációs és Technológiai Minisztérium nem számol újabb nyelvvizsga-amnesztiával. (Tavaly a járványhelyzetre hivatkozva nyelvvizsga is nélkül megkaphatták diplomájukat azok, akik augusztus végéig záróvizsgáztak, Csaknem 110 ezer diplomát állítottak ki az egyetemek a nyelvvizsgamentesség miatt.)

A HÖOK sajtófőnöke azt mondta, az utóbbi hónapokban folyamatosan egyeztettek a minisztériummal, és bár továbbra is azt gondolják, hogy a nyelvvizsga-követelmény fontos, a nyelvtudás pedig központi kérdés a köz- és a felsőoktatásban is, azt javasolják, hogy idén is tekintsenek el a diplomázók nyelvvizsga-követelményétől.

A HOÖK felmérése csak a középfokú nyelvvizsgával nem rendelkezőket vette számba, de vannak olyan hallgatók is, akiket nem egy, hanem két nyelvvizsga választ el a diplomától.

A minisztérium az Eduline-nak korábban küldött válaszában az online nyelvvizsgát ajánlotta a diplomaszerzés előtt állók figyelmébe. A járvány első hulláma idején átmeneti intézkedésként biztosították az online nyelvvizsgaszerzést, szeptember óta azonban bárki vizsgázhat ilyen formában. Jelenleg erre hat nyelvvizsgaközpontban van lehetőség, egy centrumban most zajlik az akkreditáció.

Címlapról ajánljuk
Magosz-figyelmeztetés: a veszélyhelyzet végével megszűnt az ukrán import tilalma is

Magosz-figyelmeztetés: a veszélyhelyzet végével megszűnt az ukrán import tilalma is

Május 13-ával hatályukat vesztették a veszélyhelyzeti rendeletek, köztük az is, amely tiltotta az ukrán agrártermékek behozatalát – figyelmeztet a Magosz. Több mint 20 ukrán termék, például gabonák és baromfi importja vált lehetővé, ami hátrányosan érinti a gazdákat Cseh Tibor András, a szervezet főtitkára szerint.

Kegyelmi botrány: most újra Magyar Péternél pattog a labda, majd Sulyok Tamásnál fog

Nyilvánosságra hozta a kormány a kegyelmi botrány iratainak egy részét. Ezt Magyar Péter miniszterelnök jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján. Az elhangzottakra már az államfő és a Fidesz is reagált. Sulyok Tamás közölte: átadja Magyar Péternek a nála lévő dokumentumokat, ha „hivatalos felkérést kap rá”. Két ügyvéd is reagált.
Bekövetkezett, amitől a G7-országok rettegtek: 2004 óta nem látott dolog történik a világ legnagyobb gazdaságaiban

Bekövetkezett, amitől a G7-országok rettegtek: 2004 óta nem látott dolog történik a világ legnagyobb gazdaságaiban

A költségvetési politikát ígértek az iráni háború okozta gazdasági kockázatok kezelésére, miközben a fejlett országok államkötvény-piacain 2004 óta nem látott feszültségek alakultak ki – figyelmeztettek a G7-országok pénzügyminiszterei párizsi találkozójukon. A közös nyilatkozatban elismerték, hogy a közel-keleti konfliktus az energia- és élelmiszerellátási láncokon keresztül növeli az inflációs kockázatokat. A jegybankok az árstabilitás megőrzését jelölték meg elsődleges célként, miközben a háború kitörése óta egyik G7-ország sem emelt kamatot. A kötvényhozamok utoljára 2004-ben voltak ilyen magasan, de az amerikai hosszúoldalon három évtizede nem látott szinten áll. A G7 országok miniszterei emellett megerősítették Ukrajna támogatását, és a mesterséges intelligencia pénzügyi stabilitásra gyakorolt kockázataival is foglalkoztak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×