eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta
Nyitókép: Police.hu

Elképedtek a gyalogosok a rendőrség akcióján – a bringások következnek?

Három nap alatt több mint 3300 szabálytalankodó autóssal és gyalogossal szemben intézkedett a rendőrség a Zebra-terv keretében. Sok gyalogos körültekintés nélkül, féktávolságon belül lépett az úttestre, míg az autósok jellemzően az elsőbbségi szabályokat vették semmibe. Jönnek a kerékpárosok.

Mint arról az Infostart is beszámolt, a „Zebra-terv” elnevezésű, múlt keddtől csütörtökig tartó akcióban a rendőrök testkamerát és civil járműveket is bevetve ellenőrizték a gyalogosok és a járművezetők szabálykövető magatartását. A több mint ezer helyszínen tartott ellenőrzésben mintegy 1200 rendőr vett részt 136 testkamerával és 562 járművel.

A hatóság emberei féktávolságon belül „mert a zebrán elsőbbségem van” meggyőződéssel autók elé lépő gyalogosoktól az átkelőhelyeket túl nagy sebességgel megközelítő, vagy éppen a már zebrán tartózkodók között még szép lassan áthaladó autósokig mindent láttak – írja most a Közlekedésbiztonság nevű szakportál az ORFK-Országos Baleset-megelőzési Bizottság beszámolójára hivatkozva.

A gyalogosokat szinte sokkolta a rendőrség akciója.

Ők eddig csak ritkán találkoztak, ha találkoztak egyáltalán olyan rendőrrel, aki szabálytalanul közlekedő gyalogosokkal szemben intézkedett volna. Bár a rendőrség állítja, ők minden szabálytalankodóval szemben egyformán eljárnak, legyen az autós, motoros vagy éppen gyalogos, a gyalogosokkal szembeni fellépés eddig legalábbis nem volt túl gyakori.

Ezért is döbbentette meg a szinte kizárólag csak gyalog és közösségi közlekedéssel közlekedőket, hogy egyszer csak megállítja őket egy civil, rendőrigazolványt villant, igazolja magát, majd a testére rögzített kamerára mutatva közli a döbbent gyalogossal, hogy fáradjon a közelben parkoló autóhoz, mert ilyen és ilyen szabálysértést követett el, aminek most következményei lesznek – teszi hozzá az oldal, amely úgy értesült:

a testkamerákat nem szerelik le a rendőrökről.

Vagyis később is számíthatnak a gyalogosok arra, hogy civil ruhás rendőrök ellenőrzik majd őket. És mivel a zebrán bekövetkező közlekedési balesetek közel felét a gyalogosok okozzák a figyelmetlenségükkel és a rájuk vonatkozó szabályok be nem tartásával, a rendőrség sejtetni engedte, hogy nem feltétlenül lesznek tartósan olyan elnézők velük szemben sem, mint a mostani akcióban voltak.

Ugyanakkor más közlekedők is számíthatnak arra, hogy közéjük vegyült testkamerás rendőrök állítják meg majd őket, amennyiben szabálytalanságokat követnek el. A Magyar Nemzet úgy tudja, hamarosan a szabálytalankodó kerékpárosok is „célponttá” válhatnak.

Címlapról ajánljuk
Fenyegető prosztatarák, a tünetmentesség miatt muszáj szűrésre menni

Fenyegető prosztatarák, a tünetmentesség miatt muszáj szűrésre menni

Továbbra is későn fordulnak orvoshoz a férfiak Magyarországon, ezért országos férfiegészség-kampány és PSA-szűrést indul betegszervezetek és az urológusszakma összefogásával a prosztatarák ellen. Itthon naponta három férfi hal meg a betegségben, pedig a prosztatarák korai felismerés esetén jól gyógyítható.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Megjött a bejelentés: még két úszó LNG-terminál áll üzembe Németországban a tél előtt

Megjött a bejelentés: még két úszó LNG-terminál áll üzembe Németországban a tél előtt

Még a tél előtt üzembe helyeznek két úszó terminált cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására Alsó-Szászország partjainál, Stadéban és Wilhelmshavenben - jelentette be a szövetségi üzemeltető társaság, a Deutsche Energy Terminal (DET) szóvivője vasárnap. A projektek indulását még az első félévre lehetett várni, de szállítási problémák adódtak, így a következő hetekben indulnak majd el, amikor a német föld alatti gáztárolók töltöttsége 96%-os, ami az éves német gázfogyasztás 27%-a. A gázellátás biztonságáról és gázbeszerzési stratégiákról is szó lesz a Portfolio október 10-i Energy Investment Forum konferenciáján, amelyre még nem késő itt jelentkezni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×