eur:
403.76
usd:
350.86
bux:
0
2025. június 18. szerda Arnold, Levente

A matematika írásbelikkel folytatódnak a vizsgák

E tárgyból 68 ezren középszinten, több mint ötezren pedig emelt szinten vizsgáznak kedden.

A vizsgákat az előző napihoz hasonlóan szigorú járványügyi intézkedések mellett tartják. Egy teremben legfeljebb tíz vizsgázó tartózkodhat - a másfél méteres távolság betartásával -, és megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt kell számukra biztosítani. A felügyelő tanároknak kötelező védőmaszkot viselniük - nekik kesztyűt és védőmaszkot is központilag biztosítanak -, a diákoknak az írásbeli ideje alatt azonban ez csak ajánlott.

A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 percig tart. A diákok először az I. (45 perc), majd a II. feladatlapot (135 perc) oldják meg, a feladatlapokon belül a rendelkezésükre álló időt tetszés szerint oszthatják meg az egyes feladatok között, és a megoldás sorrendjét is meghatározhatják.

A 10-12 feladatot tartalmazó I. lap az alapfogalmak, a definíciók, az egyszerű összefüggések ismeretét hivatott ellenőrizni. A II. feladatlap két részre oszlik: az A jelű rész három feladatot tartalmaz, a feladatok egy vagy több kérdésből állnak. A B jelű rész három, egymással megegyező pontszámú feladatból áll, amelyek közül a vizsgázó választása szerint kettőt kell megoldani, és csak ez a kettő értékelhető.

A matematika emelt szintű írásbeli vizsga 240 perces. Két részből áll, a diákok a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között, és a megoldások sorrendjét is meghatározhatják.

Az I. rész négy feladatból áll, ezek több részkérdést is tartalmazhatnak. A II. rész öt, egymással megegyező pontszámú feladatot tartalmaz. A vizsgázónak az öt feladatból négyet kell kiválasztania, megoldania, és csak ez a négy értékelhető.

Vizsgázónként megengedett segédeszköz - közép- és emelt szinten is - a függvénytáblázat (egyidejűleg akár többféle is), a szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép, a körző, a vonalzó, a szögmérő, amelyekről a diákok gondoskodnak. Ezeket az eszközöket a vizsga során egymás között nem cserélhetik.

Az érettségi dolgozatok javítása és értékelése központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján történik.

A vizsgák szerdán a történelem írásbelikkel folytatódnak.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Salát Gergely: a gyilkos drog valóban fontos szerepet játszik az amerikai–kínai viszonyban

Salát Gergely: a gyilkos drog valóban fontos szerepet játszik az amerikai–kínai viszonyban

Az amerikaiak az első Trump-adminisztráció óta azzal vádolják a kínaiakat, hogy szándékosan elárasztják fentanillal a piacaikat, hogy ezzel is az amerikai társadalmat gyengítsék – erről beszélt az InfoRádióban Salát Gergely, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója. Hangsúlyozta, a fentanil a Kínára kivetett vámok egyik ürügyéül is szolgál.

Irán döbbenetes részleteket közölt arról, hogyan semmisült meg az ország légvédelmének java

A Farsz hírügynökség fotókat tett közzé azokról a fegyverekről, amelyekkel az izraeliek Irán nyugati részén mértek súlyos csapásokat a légvédelemre.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.06.18. szerda, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Bármelyik pillanatban háborúba léphet Amerika - Mi történik a piacokon?

Bármelyik pillanatban háborúba léphet Amerika - Mi történik a piacokon?

Kedd estére ismét elromlott a hangulat a tőzsdéken, miután az Egyesült Államok gyakorlatilag bármelyik pillanatban bejelentheti, hogy beszáll a háborúba Izrael oldalán. Ezt követően Ázsiában többnyire esést láthatunk ma reggel, míg Európában iránykeresésre van kilátás.  Gazdasági események szempontjából is kulcsfontosságú a szerdai nap, ugyanis magyar idő szerint este 8 órakor megismerhetjük a Federal Reserve kamatdöntését, melyet követően Jerome Powell Fed-elnök szavaira figyelnek majd a befektetők.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×