Infostart.hu
eur:
379.7
usd:
321.63
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Pesti József/Szoljon.hu

Két hét múlva érhet Magyarországra az indiai mutáns

Nagy-Britanniában több tucat olyan koronavírus-fertőzést jegyeztek fel, amelyet a kórokozó új, először Indiában felfedezett mutánsa okozott. Az eddig kidolgozott, Magyarországon is használt vakcínák védelmet nyújtanak az indiai mutáns ellen - mondta el az InfoRádiónak Rusvai Miklós víruskutató.

Az indiai vírusmutáns egy úgynevezett kettős mutáns, vagyis a koronavírus tüskefehérjéjén két ponton történt változás, de ezek lényegesen nem befolyásolták sem a vírus terjedőképességét, sem a vírusnak az immunrendszerre gyakorolt hatását – mondta az InfoRádió által megkérdezett víruskutató.

Rusvai Miklós szerint tehát az eddig kidolgozott vakcinák védenek az indiai változattal szemben is, vagyis nem történtek olyan mélyreható változások, amik miatt az eddigi oltási protokollt át kellene írni

A szakértő jelezte, hogy nagy erővel folynak a vizsgálatok, és

egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy az oltások ne védenének az indiai variánssal szemben.

„Olyan pontokon történt a tüskefehérjén változás, ami nem érinti azokat a területeket, ahol az ellenanyagok képződnek, illetve azt sem, amivel a vírus hozzá kapcsolódik a fogékony sejtekhez. Remélem, hogy sem a terjedőképességben, sem a vakcinás védelem hatékonyságában nem látunk majd eltérést” – hangsúlyozta Rusvai Miklós, hozzátéve, hogy a molekuláris vizsgálatok szerint az ebből a szempontból a tüskefehérjének fontos területei nem változtak. Elméletileg tehát kicsi az esélye annak, hogy ne védenének a vakcinák, vagy nagyobb lenne a terjedőképesség.

A szakértő kiemelte, hogy a mutánsok nagyon terjedőképesek, az indiai sem kivétel ez alól. Európa középső területén eddig csak a brazilt nem mutatták ki, a dél-afrikait és a britet igen. Az a tapasztalat, hogy

amelyik mutáns Angliát eléri, átjut a kontinensre is, eljut Magyarországra is, és ez nagy valószínűséggel megtörténik az indiaival is

– tette hozzá.

A víruskutató szerint legalább két hét kell, amíg ez az indiai mutáció Magyarországra ér.

A gond az, hogy a brit változat nem terjedt el Indiában, az indiai nem terjedt el olyan országokban, ahol összehasonlítást lehetne tenni. A két vírus együttesen nem fordult elő olyan számban, hogy értékelni lehetne az eredményeket – fejtette ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×