Infostart.hu
eur:
379.34
usd:
321.6
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás

György István: továbbra sem oltóhelyből, hanem vakcinából van kevés

Az adatok azt mutatják, hogy sikeres az oltási kampány Magyarországon – nyilatkozta az országos oltási munkacsoport vezetője egy hétfői lapinterjúban.

A Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek kifejtette, hogy az uniós tagállamokhoz képest Magyarország kétszeres sebességgel halad az oltással, ez is mutatja, hogy sikeres az oltási program megszervezése.

Emlékeztetett arra, hogy már több mint 3,25 millió embert beoltottak és közel 1,4 millióan a második dózist is megkapták. Hozzátette, hogy mintegy 1,25 millióan kaptak keleti vakcinát és kétmillióan nyugatit, hangsúlyozva: előbbiek is hatásosak és biztonságosak, a magyar hatóságok kontingensenként külön is bevizsgálják őket, és

ezek nélkül 40 százalékkal kevesebb oltást lehetett volna beadni.

Az oltás megszervezéséről az államtitkár azt mondta: jó elképzelés volt, hogy a teljes egészségügyi rendszerre tervezték a programot és a háziorvosokat is bevonták a folyamatba, hiszen ők ismerik leginkább a pácienseiket. Megemlítette az oltóbuszokat is, amelyeket azokra a kisebb településekre irányítanak, ahol az oltási hajlandóságot a vakcina helyszínre szállításával lehet növelni. Nógrád és Komárom-Esztergom megyében már lezajlott ez a program, most Tolna megyében folytatódik, és Borsodba és Szabolcsba is mennek majd a buszok.

Az eddigi tapasztalatokból világosan látszik, hogy

továbbra sem oltóhelyből, hanem vakcinából van kevés,

a vakcinák mennyisége határozza meg, hogyan lehet az oltásokkal haladni – jelentette ki György István.

Kitért arra is, hogy a baloldal hiába vitatja az eredményeket, az adatokból látszik, hogy megfelelő az oltási ütem. „Az emberek életével játszik a baloldal, amikor egyes vakcinákról lebeszélik a lakosságot vagy az oltási program sikertelenségével riogatnak” – fogalmazott György István.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×