Infostart.hu
eur:
379.49
usd:
321.59
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Lázár Enikő beadja az orosz fejlesztésű Szputnyik V koronavírus elleni oltóanyagot (hivatalos nevén Gam-COVID-Vac) egy páciensnek a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházban, Kecskeméten 2021. február 19-én.
Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Kiderült, melyik megyében van csúcson a kórházban ápoltak száma

Továbbra is várja az önkénteseket az Országos Kórházi Főigazgatóság.

Már ötszáz egészségügyi szakon tanuló, illetve ilyen végzettségű önkéntes jelentkezett a koronavírus-járvány elleni védekezés segítésére az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) hétfőn indított akciójában – közölte az OKF főigazgató-helyettese.

Takács Péter az M1-en elmondta, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság jogelődje tavaly, az őszi második hullám idején hirdetett a mostanihoz hasonló akciót. Akkor több mint ezren jelentkeztek - emlékeztetett, megjegyezve, hogy az idei első napi adatból kiindulva a jelentkezők száma bőven meghaladhatja a tavalyit.

Úgy fogalmazott, hogy a szakképzése szerinti területen mindenki hasznos tud lenni a koronavírus elleni küzdelemben, ezért is várják az orvosok mellett gyógyszerészek, diplomás ápolók és egészségügyi tanulók jelentkezését is.

Takács Péter hangsúlyozta: jó pár területen, főként a "terhelt" északi régióban elkezdtek átszervezéseket az egészségügyben. Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád megyében "csúcson van" a kórházban ápoltak száma.

Az érintett területeken a rutinos egészségügyi munkatársak végzik majd a fertőzöttek intenzív kórházi ellátását. Az akcióba jelentkezők az átvezényeltek feladatait veszik át, esetenként szakrendelésben, illetve oltópontokon folyó munkában segítenek - tudatta az OKF főigazgató-helyettese.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Jelentős gondokkal küzd a magyar vendéglátóipar. Ma 15-20 ezerrel kevesebb alkalmazott és 9-10 ezerrel kevesebb üzlet hozza ugyanazt a forgalmat, mint a pandémia előtt, amit akár hatékonyságnövelésnek is tekinthetünk, de az ágazat segítségre szorul, az emberek pedig alig mernek étteremben költeni – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
Egy titokzatos milliárdos gigantikus fogadást tett az ezüst összeomlására – máris százmilliókat kaszált

Egy titokzatos milliárdos gigantikus fogadást tett az ezüst összeomlására – máris százmilliókat kaszált

Egy visszahúzódó kínai milliárdos kereskedő, aki az arany rekordokat döntő ralija révén vált ismertté, most az ezüst árfolyamesésére fogad: short pozíciója már közel 300 millió dollárt ér - tudósított a Bloomberg. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×