eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta
Nyitókép: Pexels.com

Párkapcsolati erőszak: egy bejelentésre 193 másik eset jut, ami örökre titok marad

Világszerte a 15–49 év közötti nők 31 százalékát, tehát nagyjából 736 millió nőt ér fizikai vagy szexuális bántalmazás az élete során – olvasható a WHO jelentésében. Nem lepte meg az Egészségügyi Világszervezet kutatása a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület szakértőjét.

Ötvös Veronika pszichológus a most ismertetett jelentéssel kapcsolatban elmondta, hasonló megállapításra jutott 2014-ben az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) is. Utóbbi kutatás Magyarországra is kitért, többek között arra, hogy csupán a párkapcsolati erőszakban minden ötödik nő érintett, ami önmagában is már egy óriási szám.

A március 9-én közzétett WHO-kutatás szerint az erőszak különböző formáival legnagyobb arányban (33–51 százalék) az afrikai, a dél-ázsiai és óceániai régióban élő nők szembesülnek, ugyanakkor Európa sem áll jól a maga 20 százalék körüli eseményével, vagyis hogy

minden ötödik nőt ér párkapcsolati erőszak az élete során.

Jelek szerint ebben tehát nem történt javulást az elmúlt hét évben.

A NANE Egyesület szakértője azzal is egyetértett, hogy a lesújtó helyzetet a pandémia csak tovább rontja, és a segélyvonalakat tárcsázók a korábbiaknál is elkeseredettebbek. Tapasztalatok szerint ugyanis nagyban beszűkültek a lehetőségek, többek esetében például a Covid miatti munkahelyvesztés lehetetlenítette el az utolsó pillanatban a kapcsolatból való szabadulást, és kényszerültek a bántalmazójukkal maradni.

Ráadásul a kutatások azt mutatják, hogy

a latencia 194-szeres a párkapcsolati erőszaknál,

ami azt jelenti, hogy egy bejelentésre 193 másik eset jut, ami sohasem fog kiderülni. Ötvös Veronika szerint tévhit, hogy az áldozatok nem kérnek segítséget, csak sok esetben nem kapnak. Nem ritka, hogy még a barátok is megkérdőjelezik az erőszak tényét, miután az adott férfi velük egyébként barátságos.

„Tehát az első és legfontosabb lépés, hogy higgyünk az áldozatoknak!”

A megoldást illetően a pszichológus nagyon fontosnak tartaná az intézményi rendszer átalakítását, amelynek az útvesztőjében a mai napig elvesznek az áldozatok – legyen szó akár szexuális, akár párkapcsolaton belüli erőszakról. Ne fordulhasson elő az, hogy az intézkedő rendőr úgy hallgatja ki a sértettet, hogy jelen van az elkövető. „Nyilván, ha életveszélyben van az áldozat, azt fogja mondani, hogy nem történt semmi különös, nem fontos.” Akadnak nagyon jó nemzetközi példák arra is, hogy miként kell úgy felvenni a vallomást, hogy az ne traumatizálja ismét az áldozatot, hanem próbálja támogatni. Nem egy országban szociális munkás segíti az érintett felépülését, de Magyarországon ez még nem elérhető.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×