Infostart.hu
eur:
376.46
usd:
319.36
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Nagy Hajnalka diplomás ápoló a Moderna amerikai biotechnológiai cég koronavírus elleni vakcináját készíti elő oltáshoz a Mezőberényi Református Szeretetotthonban 2021. január 17-én.
Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Megszólalt az erdőkertesi háziorvos, aki nem hajlandó oltani

A kilátásba helyezett büntetések után sem változott meg a véleménye.

Kiss Csaba, Erdőkertes egyik háziorvosa megtagadta a betegek beoltását a koronavírus ellen. A téma Orbán Viktor kormányfő vasárnap reggeli rádióinterjújában is szóba került.

Az ATV-nak nyilatkozott az orvos, aki nem gondolta meg magát. Úgy fogalmazott, szerinte káosz van az oltások elrendelésében, hogy mikor kit kell oltani, és ez hétről hétre változik.

Nehezményezte azt is, hogy az európai engedéllyel nem rendelkező kínai vakcinával is oltani kell, de szinte az összes többi vakcina nem törzskönyvezett gyógyszerkészítmény, és bár ez járványhelyzetben megengedett, nem nagyon szeretne “gyógyszerkipróbálásokban részt venni.”

Úgy látja, a rendelő sem felel meg a biztonság oltás körülményeinek. A helyiségben két orvos és két fogorvos rendel, a váróhelyiség félig-meddig közös. Váltott rendelésben vannak, így bármikor bejöhet egy covidos beteg. Pénteken például három fertőzött sétált be a pozitív leletével, miközben ott ülhetnek azok, akik az oltásra várnak.

Kiss Csaba azt is kifogásolta, hogy a szervezést is a háziorvosokra bízzák, ez pedig plusz terhekkel jár.

Az oltás megtagadásának hírére az önkormányzatnál volt arról szó, hogy felfüggesztik a szerződését, míg a tisztifőorvosi szolgálat is esetleges szankciókat helyezett kilátásba. Kiss Csaba hozzátette: ha megbüntetik, akkor csődbe viszi a vállalkozását, és befejezi a működést.

Megszólalt a MOK is

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége a hippokratészi esküvel ellentétesnek tart minden olyan megnyilvánulást, amely oltásellenes, illetve alábecsüli a járvány veszélyességét és az egyéni védekezés jelentőségét. Ezen kijelentések rombolják az egészségügybe vetett bizalmat és a járvány megfékezésére tett közös erőfeszítéseinket.

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége határozottan elhatárolódik a MOK etikai normáival összeegyeztethetetlen tevekénységű, megnyilatkozású orvosoktól - derül ki a szervezet közleményéből, amelyben nem kifejezetten az erdőkertesi esetről, hanem általánosságban az oltásellenes orvosokról írnak.

Címlapról ajánljuk
Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól
Mentőkötél?

Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól

Az eddigi értesülések szerint sikeres volt a német kancellár kétnapos kínai látogatása. A tavaly májusban hivatalba lépett Friedrich Merz számára jóval több volt a bemutatkozásnál, a cél a partneri viszony helyreállítása volt. A kínai házigazdák a nyilatkozatok szerint szívélyesnek tűntek – és nagyobb volumenű megállapodásokat is belengettek.

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Megártott a hegyi levegő a forintnak?

Megártott a hegyi levegő a forintnak?

Kétéves csúcsot döntött a forint a zlotyval szemben, ami arra utal, hogy a régiós devizákkal szemben is képes erőt mutatni a hazai fizetőeszköz. Szerdán a forintnak – és általában feltörekvő piaci devizáknak – a megnőtt kockázatvállalási kedv is kedvezett, délutánra azonban ennek ellenére azt láthatjuk, hogy gyengül az árfolyam a két fő devizapárban. Közben megérkeztek az USA-ból az adatok a munkanélküli-segély kérelmekről, amik a munkaerőpiac stabilizálódásáról árulkodnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×