Infostart.hu
eur:
381.12
usd:
322.45
bux:
128227.79
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Nyitókép: Pexels

Vérellátó: Covid-gyógyultak, adjatok plazmát!

Aki legalább három hete meggyógyult, mehet. A véradásoknak nincs egészségügyi kockázatuk.

A harmadik hullámban egyre több a koronavírus fertőzött, a gyógyultak közül azonban egyre kevesebben iratkoznak fel plazmaadásra, ezért az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) mindenkit, aki legalább három hete meggyógyult arra kér, hogy jelentkezzen plazmadonornak - mondta a szolgálat szakmai főigazgató-helyettese szombaton az M1 aktuális csatornán.

Nagy Sándor hozzátette: a véradók számának növelése is fontos a következő időszakban, aki védőoltást kapott, akár már másnap, és a betegségen átesettek, három héttel a gyógyulás után jelentkezhetnek.

Mint mondta, a véradásoknak nincs egészségügyi kockázatuk, a járványügyi előírások betartására minden alkalommal figyelnek.

A járvány alatt eddig folyamatosan sikerült elég véradót toborozni, de

a hétfőtől hatályba lépő korlátozások felvetnek kérdéseket, ennek ellenére az OVSZ bízik abban, hogy a véradók számában nem lesz csökkenés - fogalmazott.

Elmondta: tavaly a mostanihoz hasonló, szigorított korlátozások alatt azt tapasztalták, hogy ahol nem maradt el a véradás, ott az átlagnál többen jelentkeztek.

A felsőoktatási intézményekben már az elmúlt időben sem tudott véradásokat szervezni az OVSZ, és a mostani korlátozás miatt azok a munkahelyek is kiesnek, amelyek otthoni munkavégzésre térnek át hétfőtől, így az OVSZ leginkább intézeti véradásokat szervez a következő időszakban - tudatta a főigazgató-helyettes.

Az OVSZ bízik abban, hogy a mostani nagyon szigorú korlátozás rövid lesz, talán nem is több mint két hét, és ezt mindenképpen át tudják vészelni vérkészletek szempontjából - mondta Nagy Sándor.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

A Századvég legújabb elemzése szerint Brüsszel a világ legmagasabb karbonadóival terheli az uniós energiatermelőket, ami az elhibázott szankciós politikával együttesen az amerikai és a kínai ipari villamosenergia-árak kétszeresére emeli az európai árakat. Egy uniós erőműnek 2024-ben háromszor annyit kellett fizetnie egy tonna kibocsátott szén-dioxid után, mint egy amerikai, és ötször annyit, mint egy kínai energiavállalatnak – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője, Hortay Olivér.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Magyar Szövetség külügyi szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. február 2. 14:48
×
×
×
×