Infostart.hu
eur:
379.61
usd:
321.49
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Nyitókép: Pixabay

Megjelent az örökbefogadás új szabályairól szóló kormányrendelet

Az örökbefogadási eljárás módosításai minden esetben az örökbefogadásra váró gyermekek érdekeire összpontosítanak, hiszen az örökbefogadás során a gyermekvédelem a gyermek érdekeit szem előtt tartva keresi a számára megfelelő szülőt - közölte Novák Katalin.

Az örökbefogadással összefüggő eljárásrendet módosító kormányrendelet szombaton jelent meg a Magyar Közlönyben.

A tárca nélküli miniszter ennek kapcsán azt írta, az örökbefogadásra váró gyermekek érdeke, hogy mihamarabb szerető, gondoskodó családra leljenek, így elsődleges cél, hogy biztonságos környezetet kínáló szülők gondoskodása mellett nőhessenek fel azok, akiket örökbe fogadhatónak nyilvánítottak, illetve minél gyorsabban nyilvánítsák örökbe fogadhatóvá azokat, akiket vér szerinti szüleik nem kívánnak felnevelni.

Ahogyan eddig, ezután is szakemberek döntik majd el, hogy az örökbe fogadni szándékozók személyiségük és körülményeik alapján alkalmasak-e gyermek örökbefogadására. Az arra alkalmas egyedülállók előtt továbbra is fennáll az örökbefogadás lehetősége.

A családokért felelős tárca nélküli miniszternek a különös méltánylást érdemlő esetekben lesz hozzájáruló szerepe

- olvasható a közleményben.

A közlés szerint az örökbefogadási vizsgálat során orvosi, pszichikai alkalmasságot vizsgálnak, továbbá környezettanulmányt is végeznek a szakemberek.

Tanulmányozzák az örökbe fogadni szándékozók motivációját, a család élethelyzetét, nézik az életkort és a személyiséget, a gyermek nevelésével kapcsolatos elképzeléseit. Fontos szempontként említette, hogy a jelentkezők biztosítani tudják-e az örökbefogadandó gyermek harmonikus fejlődését, felnevelését. A biztonság kérdése kiemelt szerepet kap, hiszen az érintett gyermekek egy része rendkívül nehéz élethelyzetből kerül a gyermekvédelmi rendszerbe.

A szakminisztérium első feladatai között szerepel, hogy

a következő hónapokban áttekintsék minden egyes örökbefogadásra váró gyermek helyzetét és dokumentációját,

és ahol lehetséges, felgyorsítsák a családba kerülés folyamatát - írták.

Felidézi: 2010 óta számos pozitív változás történt az örökbefogadás terén, melynek eredményeként tíz éve folyamatosan emelkedik az örökbefogadások száma. Ezzel egy időben 90 százalékkal nőtt az örökbefogadók száma is.

Jelentősen lerövidült az az idő, amelyet a gyermekek bizonytalanságban töltenek, hiszen már akár 9 hónap alatt is egymásra találhat szülő és gyermek, illetve ingyenessé vált az az örökbefogadó szülők tanfolyama is, így ezt az összeget is gyermekükre fordíthatják. Hozzáteszi: a biztonság növelését, az örökbefogadó családok anyagi stabilitását szolgálják a kormány családtámogatási elemei, valamint az otthonteremtési lehetőségek, melyek a vér szerinti gyermekek mellett az örökbefogadott gyermekek után is igénybe vehetők.

Címlapról ajánljuk
Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.

Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Az amerikai elnök megállapodott az indiai miniszterelnökkel arról, hogy 25-ről 18 százalékra csökkenti az Egyesült Államok az indiai árukra kivetett vámokat, noha India nem pont ugyanúgy fogalmaz a megállapodásról. Újdelhi ugyanekkor az EU-val is jelentős megállapodást kötött. Az összefüggésekről Trembeczki Zsolt, a Magyar Külügyi intézet kutatója beszélt az InfoRádióban.
Óriási csapkodás a piacokon!

Óriási csapkodás a piacokon!

Vegyes mozgások láthatók ma a világ tőzsdéin, az ázsiai tőzsdéken nem volt egyértelmű a mozgások iránya, Európában viszont jobb a hangulat. Itthon a BUX és három blue chip is történelmi csúcsot döntött. Az USA-ban ehhez képest vegyes a kép, a technológiai részvények továbbra is nyomás alatt állnak, és a ciklikusabb papírok teljesítenek jobban. Eközben az arany és az ezüst árfolyama tovább emelkedik, a sárga nemesfém árfolyama újra 5000 dollár felett jár. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×