Infostart.hu
eur:
379.74
usd:
321.67
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Nyitókép: Pexels.com

Évi negyvenezer új lakás a cél, nemsokára meg is lehet

Pedig egyelőre messze vagyunk ettől és a járvány sem tett jót a szektornak.

„Azt reméljük, hogy az újlakás-építésekben a húszezres számot el tudjuk érni, amivel elégedetlenek leszünk, mert oda szeretnénk visszatérni, ahol egyszer már voltunk, hogy évente negyvenezer lakás előállítására legyen képes az építőiparunk” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök két héttel ezelőtt a gazdasági évnyitón. Jelenleg Magyarországon nagyjából évi húszezer lakást adnak át. A 2015-ben átadott 7600 lakás után 2019-ben már több mint 21 ezer készült el – írja a Magyar Nemzet.

Az évi 35-40 ezres lakásszámot 2025-re lehet elérni – mondta a Magyar Nemzetnek Koji László. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke szerint növekvő beruházási ciklus elején járunk, amikor előre lehet látni három-négy évre, mert lesz munka, megrendelés. Ilyen helyzetben a cégek beruházásokat, fejlesztéseket terveznek, hiszen látják, hogy megéri. A fejlesztésekhez, beruházásokhoz az Építő programon keresztül idén is tízmilliárd forintot kapnak az építőipari vállalkozások. A lakásépítéseknél még tovább, hat évre lehet most tervezni.

Az ötszázalékos forgalmi adó a 2022. december 31-ig engedélyt kapó lakásokra vonatkozik – magyarázta Koji László –, de az engedéllyel rendelkező lakások felépítése, illetve értékesítése 2026 végéig lehetséges a kedvezményes adókulccsal.

A negyvenezres szám azért kulcs, mert Magyarországon nagyjából százszor ennyi otthon van, és szakemberek úgy tartják, hogy átlagosan százévente kell egy lakás helyet újat építeni, hogy az állomány megőrizze átlagminőségét.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Durvul az esés a piacokon - Véreznek a tech-papírok

Durvul az esés a piacokon - Véreznek a tech-papírok

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában már egyre nagyobb az esés, adják a technológiai részvényeket a befektetők. Az AMD a vártnál óvatosabb előrejelzések hatására már több mint 17 százalékos mínuszban is volt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×