Infostart.hu
eur:
381.82
usd:
322.3
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Nyitókép: Pexels.com

A felelős állattatásról már az óvodai környezetben is beszélni kellene

Fontos beépíteni a helyi tapasztalatokat a megújuló nemzeti állatvédelmi programba, hangsúlyozta az InfoRádiónak a program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa.

Országos állatvédelmi kerekasztal-beszélgetés sorozatot indított a nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos. Székesfehérvár és Zalaegerszeg után Győr a harmadik olyan város, ahol országjárása keretében megbeszélést folytatott a helyi hatóságok, civilszervezetek és önkormányzatok képviselőivel.

Ovádi Péter az InfoRádiónak elmondta, hogy eddig

négy egyetértési pont alakult ki a megbeszéléseken.

Az egyik ilyen az ivartalanítási program fontossága, ennek folytatásáért helyben az önkormányzatoknak, civilszervezeteknek segítséget kell nyújtani.

„Hiszen nagyon fontos, és ezt is valljuk, hogy a meg nem született kóbor állat a legjobb, hiszen, ha nincs nem várt szaporulat, akkor a kóborállat-állomány is csökkenthető. Ezért az ivartalanítási programot szeretnénk kiterjeszteni országos szintre, amiben nagy szerep fog hárulni az önkormányzatokra, valamint a civilszervezetekre is.”

A felelős állattatásról már óvodai, és iskolai környezetben is beszélni kell a gyermekeknek, mert lényeges, hogy helyes képük legyen róla – véli Ovádi Péter, aki hasonlóan fontosnak nevezte továbbá az illegális szaporítók elleni harc kérdését.

A negyedik legfontosabb pillér a területen tapasztalt problémák hatékony megoldásában a civilszervezetek célzott támogatása, amelyben

a személyi jövedelemadó felajánlható 1 százaléka és a lakossági támogatások mellett az állami szerepvállalásnak továbbra is fontos szerepe van.

Ovári Péter szerint a felsoroltak alapján tudják majd létrehozni közösen, egy hamarosan sorra kerülő társadalmi egyeztetést követően, a nemzeti állatvédelmi programot, amiben már olyan konkrét intézkedési tervek fognak szerepelni, amihez a költséget is hozzá fogják rendelni, és így fog a kormány asztalára kerülni.

Simon Róbert Balázs – Győr és térsége országgyűlési képviselője – azt mondta, a megyeszékhelyen és környékén mintegy harminc éve zajlik szervezetten az állatmentés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.

Busásabb szervizdíj az éttermekben, mentőövet kapnak a vendéglátósok

Országos szintű likviditási mentőövet dob a kormány a vendéglátóipari szektornak. A Magyar Közlönyben megjelent NGM-rendelet értelmében az éttermek havi árbevételük akár 20 százalékát is felszolgálási díjnak minősíthetik – ráadásul ehhez az összegnek már meg sem kell jelennie külön tételként a vendégek számláján.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa pénteken rendkívüli ülést tartott az ukrajnai energetikai létesítmények elleni orosz támadások nukleáris kockázatairól - számol be az AP. A lengyel hatóságok a szombatra virradó éjjel ideiglenesen lezárták a légteret a lengyel-belarusz határ északi szakaszán, miután azonosítatlan tárgyakat, feltehetően Belaruszból érkező csempészballonokat észleltek a térségben - számol be a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×