Infostart.hu
eur:
377.79
usd:
323.52
bux:
127170.91
2026. április 9. csütörtök Erhard
Nyitókép: Facebook/Országos Vízügyi Főigazgatóság

Szorul a hurok a szigetszentmiklósi olajszennyezés elkövetői körül

A rendőrség szűkítette a kört, közelebb került azokhoz, akik Szigetszentmiklósnál fáradt olajat engedtek a Dunába december elején.

A vízügyi igazgatóság karácsony környékére befejezte a munkát, a területet most őrzik, a nyomozásért felelős rendőr úgy tájékoztatta Nagy Jánost, Szigetszentmiklós polgármesterét, hogy már több mint 10 millió forint a civilek által felajánlott nyomravezetői díj, ehhez jön hozzá az BRFK által felajánlott 2 millió forint.

A károk pénzben kifejezett értékét még nem tudják meghatározni. A cselekményről az derült ki eddig, hogy valakik fáradt olajat öntöttek ki a természetben. Több kamerafelvételt is megtekintenek a nyomozók, valamint számos lakó tudta segíteni a munkájukat.

Még nem tudni, mennyi idő alatt állhat vissza az eredeti természeti állapot. Magától a természet évtizedek alatt regenerálódik, Nagy János szerint emberi beavatkozásra lesz szükség ennek gyorsítására. A közel kétezer négyzetméteres terület nagy része a vízügyi igazgatóságé, kisebb részben Szigetszentmiklós önkormányzatáé.

A legsürgősebb munkák szerdán lezárulnak Szigetszentmiklóson, a vízügy munkatársai előkészítették az olajszennyezés...

Közzétette: Országos Vízügyi Főigazgatóság - OVF2020. december 22., kedd
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Az alternatív útvonalon történő olajbeszerzés megkezdődött” – Kormányinfó a választások előtt 3 nappal

„Az alternatív útvonalon történő olajbeszerzés megkezdődött” – Kormányinfó a választások előtt 3 nappal

„Ha végrehajtanánk az EU követelését, 48 600 forinttal több lenne a családok üzemanyagköltsége, a villany 16 000, a gáz 30 000 ezer forinttal lenne drágább havonta”; Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő a vasárnapi országgyűlési választások előtt utoljára várta a sajtó képviselőit a Karmelitába, hogy beszámoljon a hétközi kormányülés friss döntéseiről. Jelentős érdeklődés övezte Magyar Péter Patriótán megjelent friss hangfelvételét, de már a választások utáni helyzetről is hangzottak el újságírói kérdések. Kiderült, a kormány hozzányúlt a stratégiai kőolajkészlethez, és az is, hányan töltötték ki a nemzeti petíciót eddig.

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt mondta az InfoRádióban Csizmazia Gábor Amerika-szakértő.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×